Megvertek egy helyi rendőrt

Székelyhon 2019. január 21., 09:47

Bántalmazták, majd hószánokkal üldözőbe vették azt a helyi rendőrt, akit a Madarasi Hargitán hagytak helyben. A vasárnapra virradóan elkövetett támadás őrizetbe vétellel zárult. A megvert udvarhelyi helyi rendőr fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint az áldozatot egy korábbi bírságolás miatt támadta meg egy férfi.

Képünk illusztráció Fotó: 123RF

Szóváltást követően többször megütötte, majd a földre került rendőrt többször fejbe is rúgta a támadó – tudtuk meg László Szabolcstól, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetőjétől. Mint mondta, a kollégája a szabadidejét töltötte a Madarasi Hargitán, amikor megtámadták.

„Egy nyilvános szórakozóhelyen történt, ahol megjelent a támadó. P. A. fenyegető mozdulatokkal illette és hívta ki a helyiségből, hogy rendezzenek egy bizonyos ügyet, történetesen egy korábbi bírságolás ügyét. Az áldozat éjfél után kiment a friss levegőre, ezt az alkalmat kihasználva a támadó utánament és rövid szóváltás után váratlanul többször is megütötte. Az ütések és a csúszós talaj miatt a rendőr a földre került, ekkor többször fejbe is rúgta” – közölte László Szabolcs. Elmondása szerint ezt követően a támadót társai tartották vissza, eközben a helyi rendőr és két társa autóba tudtak ülni és elindultak Székelyudvarhely irányába, útközben mentőt hívva a 112-es sürgősségi segélyhívószámon.

„A támadó és egy társa hószánokkal követték a Madarasi Hargitától egészen Zeteváraljáig, többször életveszélyes helyzetbe sodorták őket, megütötték az autót, jelentős károkat okozva benne. (…) Időközönként

elejébe vágva próbálta megállítani őket vagy leterelni az útról”

– folytatta a történetet. Beszámolója szerint útközben találkoztak össze a segélyhívás nyomán riasztott mentővel és a rendőrségi autóval, a bántalmazott rendőrt előbbibe ültették és kórházba vitték, társait pedig tanúként hallgatták ki. A helyszínelés még éjszaka elkezdődött, rögzítették a helyszínen a vérnyomokat, és utólag a hószánokat is megtalálták, rajtuk a támadást igazoló nyomokkal. A támadó ellen a rendőrség súlyos testi sértés és rongálás gyanújával indított kivizsgálást, és vasárnap este hét órakor elrendelték a 24 órás őrizetbe vételét – tájékoztatott a helyi rendőrség vezetője, hozzáfűzve, hogy az ügyészségen kezdeményezik az ügy kiegészítését hivatalos személy ellen elkövetett testi sértés bűntettével is.

Tudomása szerint a bántalmazott rendőr orrtörést és különböző fejsérüléseket szenvedett, de ezt pontosan a törvényszéki orvostani jelentés fogja megállapítani. László Szabolcs köszönetet mondott az állami rendőrségnek az együttműködésért és a gyors reagálásért.

Előzetesen úgy tűnt, hogy ütlegelésről és más erőszakos cselekedetekről van szó, de a kiterjesztett nyomozás során végül

valószínűleg a hivatalos személy elleni bűncselekmény besorolását kapja meg az ügy, ugyanis a kivizsgálás alapján egy korábbi szabálysértési bírság következménye volt a szolgálaton kívüli helyi rendőrt ért agresszió

– tájékoztatott az ügyről Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Megjegyezte azonban, hogy az eset körülményeit még vizsgálja a rendőrség.