Beszámoló és tervismertető a madéfalvi falugyűlésen

Barabás Hajnal 2019. január 20., 19:31

Számos tervvel indítja az idei évet a madéfalvi önkormányzat. Többek között községi utakat újítanának fel, térfigyelő kamerák üzemelnének be, tervezik a délutáni foglalkoztató központ építésének befejezését és a polgármesteri hivatal elköltöztetését is.

A felújított madéfalvi kultúrotthon. Egyik nagy megvalósítása a helyi önkormányzatnak Fotó: Gábos Albin

A tavalyi megvalósításaikról és az erre az évre tervezett beruházásaikról számoltak be vasárnap a madéfalvi kultúrotthonban tartott falugyűlésen a község vezetői.

Az egyik nagy tervük idénre egy kamera-hálózat kialakítása a településen,

amelynek érdekében már tavaly év végén több mint 15 darab térfigyelő, utcai kamerát beszereztek – tudtuk meg Csibi Józseftől. Madéfalva polgármestere elmondta, ezeket a kamerákat a község különböző pontjain szerelik majd fel az év során, saját költségvetésből. Hosszú távú céljuk, hogy a település összes kijáratához, útkereszteződésekhez, középületekhez, valamint közösségi terekhez állítsanak fel ilyen készülékeket.

Falugyűlésen ismertették a terveket, megvalósításokat Fotó: Gábos Albin

A községvezető további elképzeléseiket is megosztotta: nemsokára elindítják a közbeszerzési eljárást tervezés-kivitelezésre községi utak, terek és járdák felújítására, buszmegállók és parkolók kialakítására, ugyanis van már egy 9 millió lejes aláírt szerződésük a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) révén. Ugyanakkor szintén

közbeszerzés előtt áll a kiszemelt majdani polgármesteri hivatal épületének felújítása,

amely egy 2,8 millió lej értékű beruházás lenne. Ebből az összegből 2 millió lejt a kormány finanszíroz, szintén a fent említett programjának köszönhetően. Mint az elöljáró magyarázta, egy régi építésű, már nem használt iskolaépületbe költöztetik majd a hivatalt, amint annak felújításával elkészülnek.

Elmúlt év megvalósításai

Csibi József az elmúlt év megvalósításairól is beszámolt. Az egyik tavaly zárult beruházásuk a helyi kultúrotthon korszerűsítése volt, amelyet több mint 3 millió lejből újítottak fel.

Elmondhatjuk, hogy térség egyik legmodernebb kultúrotthonává vált ezáltal

– tette hozzá a polgármester. Mint magyarázta, az épület hőszigetelésével felére csökkent a fűtésre felhasznált fa mennyisége, továbbá fotovoltaikus napkollektorokat is felszereltek, amellyel a világítást oldották meg. Ugyanakkor átalakították az épület struktúráját, így bővítették befogadóképességét, ráadásul a konyháját is korszerűen felszerelték. Nem utolsó sorban pedig modern fény-, és hangtechnikát szereltek a kultúrotthon színpadára. Folytatva a 2018-ban lezárt beruházásaikat, azt is elmondta, hogy tavaly készültek el a Siculicidium-emlékmű melletti tér rendezésével is, ahol zöldövezetet és parkolót alakítottak ki. „Ez a beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg 45 millió forint (66 500 lej) értékben” – osztotta meg.

A készülő délutáni foglalkoztató épülete Fotó: Gábos Albin

A polgármester ugyanakkor kitért azokra a munkálatokra is, amelyet korábban már elkezdtek, és szeretnék idén folytatni. Egyik ilyen munkálatuk a délutáni foglalkoztató központ (after school) felépítése, amelyet idén nyáron szeretnének befejezni. A beruházás értéke meghaladja a 2,7 millió lejt. Ugyanakkor van még egy európai uniós finanszírozású, tavaly megkezdett projektjük  4,5 kilométer községi úthálózat felújítására, 5 millió lej értékben. A munkálatok 35 százalékával már elkészültek az elmúlt év során, ezt folytatják idén. A beruházás kivitelezési határideje 2020.