A kontraszt, mint szervezőelv

Péter Beáta 2019. január 19., 16:19

Kuti Zoltán Hermann csíkszeredai fotóművész első egyéni fotókiállítását nyitották meg pénteken a megyeháza földszinti kiállítótermében. A Kontraszt nevű kiállításra hat év terméséből válogatott az alkotó.

A kiállításon nem elég nézni, látni is tudni kell Fotó: Péter Beáta

Kuti Zoltán Hermann, a Prisma Fotóklub tagja évek óta szerepel képeivel csoportos kiállításokon, rangos fotópályázatokon, nem eredménytelenül. Az első kiállítás mégis mindig nagy kihívás és felelősség – olyat mutatni magunkból, amit hitelesnek gondolunk, ami üt valamiféle vélt mércét, ami rálátást biztosít tevékenységünkre, egységként működik, ugyanakkor sejteni engedi az alkotó sokrétű kvalitásait – mutatott rá Túros Eszter művészettörténész a megnyitón. Kifejtette,

a kontraszt, mint téma, mint szervezőelv kapcsolja össze a kiállított fotókat,

legyen szó egymástól nagyon távol eső tartalmakról vagy kifejezési formákról.

Fotó: Turcza Hunor

„Egy nagyon gazdag, sokszínű képet kapunk. Első ránézésre furcsán is hathatnak egymás mellett a képek, de a kiállítás címében is szereplő kontraszt fogalmából kiindulva, ez a sokféleség hirtelen mozgásba lendül. Nem szétesik, hanem sok-sok kapcsolódási pontot teremtve rajzolja ki a kiállítás egységét, érzékeltetve alkotójuk hangsúlyosabb karakterjegyeit, jellegzetes nézőpontjait, látásmódját. A kontraszt, mint kifejezőeszköz, mint alapvető formanyelvi megoldás természetesen minden egyes képen belül is megfigyelhető, nagyon gyakran egy-egy kompozíció alapját is képezi, a kiállítás egészét szemlélve azonban másfajta kontrasztok is kirajzolódhatnak – újabb és újabb képpárok válnak ki a sokaságból, hogy aztán, visszasimulva, más társaságba keveredve, újabb összefüggéseknek nyissanak lehetőségeket.”

Fotó: Turcza Hunor

Labanc István, a Prisma Fotóklub elnöke hangsúlyozta, hogy a kiállító művész az évek során több országos és nemzetközi elismerést is szerzett. „Még arról is híres, hogy majdnem havonta cseréli a technikát, de azt ő is nagyon jól tudja, hogy

a fényképezőgépet az ember szentesíti és nem fordítva.

Hogy olyan technika nem fog születni soha, ami pótolná azt, ami egy fotóművésznek szükséges egy jó fotó elkészítéséhez, éspedig lélek, látásmód és szenvedély. Erről tanúskodik az itt látható kiállítás is. Tehát nem elég nézni, látni is tudni kell.”

A kiállítás február 20-ig tekinthető meg.