A nap jelentős részét Csíksomlyón tölti a pápa

Barabás Hajnal 2019. január 19., 12:19

Helikopterrel érkezik majd Ferenc pápa Csíksomlyóra június elsején dél körül, majd az általa celebrált szentmisét és az ebédet követően Jászvásárra indul. A nap jelentős részét, mintegy öt órát a csíksomlyói kegyhelyen tölti majd a pápa – tudtuk meg.

Magyarra fordítják majd a pápa olasz nyelvű prédikációját Fotó: Vaticannews.va

Oláh Zoltán kanonok megkeresésünkre elárult néhány részletet a pápalátogatás programjáról. A Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense tájékoztatott, hogy

feltehetően a csíksomlyói nyeregben jár majd körbe a szentatya pápamobilon, hogy minél közelebb kerüljön híveihez.

A nyeregben tartott szentmisét latin nyelven celebrálja a pápa, a prédikációt pedig olasz nyelven tartja, amelyet magyar nyelvre fordítanak. Ez a gyakorlatban úgy fog történni, hogy a pápa elmond néhány gondolatot olaszul, szünetet tart, amíg lefordítják magyar nyelvre, majd folytatja a prédikációt ugyanígy.

Oláh Zoltán azt is hozzátette, megoldást keresnek arra, hogy más nyelveken is elérhető legyen a prédikáció, akár a Mária-rádión keresztül, akár más kommunikációs csatorna révén. Arra a kérdésre, hogy kik lesznek a Főegyházmegye meghívottjai, mindössze annyit mondott, hogy

egyelőre még nem készült el a meghívottak végleges listája,

hozzátéve, hogy mindenkit, aki ezen az egyedülálló történelmi eseményen részt szeretne venni, várják szeretettel, akár Erdélyből, akár Magyarországról, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról, vagy bárhonnan érkezne, hogy találkozhasson Csíksomlyón Ferenc pápával.