Részeg autóvezető gázolt halálra egy férfit, majd elhagyta a helyszínt

Székelyhon 2019. január 18., 17:18

Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett egy férfi Torján csütörtök este. A tragédiában érintett autót és az elkövetőt rövid időn belül azonosították a rendőrök. Mint kiderült, az áldozatot cserben hagyó sofőr ittasan vezette a járművet.

Képünk illusztráció Fotó: Pinti Attila

A rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon csütörtökön kevéssel 21 óra előtt értesítették a torjai halálos közúti balesetről, amelyben egy 63 éves gyalogos életét vesztette, az őt elgázoló jármű pedig elhagyta a helyszínt. A riasztás után kevesebb mint két órával azonosították a tragédiában érintett autót és az elkövetőt. Az eddigi vizsgálatok szerint a 32 éves sofőr az úttesten gázolta el a férfit. Elfogásakor a járművezető annyira ittas állapotban volt, hogy nem tudták alkoholszondás vizsgálatnak alávetni, ezért a véralkoholszint megállapítására kórházba kísérték.

A gondatlanságból elkövetett emberöléssel, ittas járművezetéssel és baleset helyszínének elhagyásával gyanúsított vezetőt pénteken előállítják a bíróságon, kérve előzetes letartóztatásba vételét – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.