Nyáron ok, de télen ki lenne a helyükben?

Fülöp-Székely Botond 2019. január 17., 21:56

Előbb a főbb utakról kell eltakarítani a havat, majd következhetnek a mellékutak, illetve a tömbháznegyedek parkolói – ezt a sorrendet kell szem előtt tartaniuk a szentegyházi polgármesteri hivatal gépész munkatársainak. A vége a legnehezebb, hiszen a széles hóekével nem tudnak közlekedni a szűk, autókkal teleparkolt utcarészeken.

Sokszor centimétereken múlik, hogy nem okoz kárt a lakónegyedek szűk utcáiban forgolódó hóekés jármű Fotó: Barabás Ákos

Összesen két, hóekével ellátott multifunkcionális gépe van a szentegyházi polgármesteri hivatalnak, illetve egy markológéppel is rendelkeznek, amit szükség esetén szintén bevethetnek – tudtuk meg Sándor Lajos alpolgármestertől, aki az utak hóeltakarítását koordinálja. A munka elvégzésére három alkalmazottjuk van, akik beosztás szerint huszonnégy órát dolgoznak, aztán egy napnyi szünet után nyolc órát, majd másnap kezdődik az egész elölről.

Prioritások

Ha havazni kezd, és a hó megáll az úton, akkor egyszerre két hóekés autó indul el, de alig győzik a munkát. Először a fő útvonalat kell járhatóvá tenni – a Bányatelep és a Hargitára vezető út között –, hogy a rendőrség, a tűzoltóság és a kórház is megközelíthető legyen – magyarázta az alpolgármester, hozzátéve, azért is fontos ez, mert ezen az úton közlekednek a buszok, amelyek munkába viszik az alkalmazottakat.

Fotó: Barabás Ákos

A szakasz megtakarítása másfél órába kerül, és nem ritka, hogy nagy havazáskor az út végén már kezdhetik is elölről a munkát – egészítette ki Lőrincz György, a hivatal gépésze.

Sokszor látszata sincs a munkánknak

– fogalmazott. Azt is megjegyezte, ilyenkor hiába csöng a telefonja, hogy egy-egy mellékutcát is tisztítsanak meg, mert az első az, hogy a főút járható legyen. Ha ez nem így történne, akkor végképp megállna a forgalom. Amennyiben ezen a szakaszon megoldódtak a problémák, akkor következhetnek a mellékutak, majd a tömbházak környéke.

Összesen hetven kilométert kell vezetnie a hóeltakarítással megbízott személynek, hogy a szentegyházi utak mindkét sávja meg legyen takarítva.

Szűkös helyeken

A szűk utcákban való közlekedést meglehetősen nehezíti, hogy a lakók összevissza parkolnak – jelentette ki Sándor Lajos. Sokszor nem is magántulajdonban lévő autókról, hanem céges gépjárművekről van szó, amelyeket az illető vállalatnál kellene tartani. A problémát ugyanakkor csak tetézi, hogy egyes családok több járművel is rendelkeznek, de egyikkel sem a garázsban parkolnak. Ezen a mentalitáson mindenképp változtatni kellene – véli az alpolgármester.

Fotó: Barabás Ákos

A helyzetet megtapasztalandó, Lőrincz György gépésszel tartottunk a szerdai munkanapján. Mint megtudtuk, három és fél méterre van szükség ahhoz, hogy az ekével el tudjon haladni, utunk közben pedig láthattuk, egyes helyeken tényleg csak néhány centiméteren múlik, hogy a „láma” nem ér el egy-egy parkoló autót.

Megfordulásra a legtöbb esetben esély sincs, így tolatni kell a nagy járművel,

ami nem a legegyszerűbb feladat. „Szűkek az utcák, így roppant nehéz manőverezni a parkoló autók között. Sokan nem értik, hogy miért nem megyünk be egy-egy részre, de elfelejtik, hogy ez nem személyautó, így nem is fér be. Ráadásul

ha kárt okozunk, akkor azt nekünk kell megfizetni,

így nem mindig merünk kockáztatni” – magyarázta a gépész, akinek valóban folyamatosan csengett a telefonja, ráadásul a lakók is folyton megállították és megkérték – vagy éppen nem a legszebb szavakat használva rákiáltottak –, hogy itt vagy ott tolja el a havat. Ami persze nem kis kihívásnak bizonyult a szűk utcák és a negyedekben lévő lejtős utak miatt.

Fotó: Barabás Ákos

A gépész szerint napközben még jónak mondható a helyzet, de hajnalban minden autó a lakások előtt van. „Olyankor patthelyzet van. Hívnak, hogy segítsünk, de nem tudunk eljutni a helyszínre éppen az autók miatt” – mondta.

Kevesen takarítanak

A törvények értelmében a hivatal csak a közintézmények előtti részekről és a közterekről köteles eltakarítani a havat – amit a szociális segélyből élők végeznek –, máshol pedig a tulajdonosoknak, a lakóközösségeknek, illetve vállalatoknak kell elvégezniük a munkát – hívta fel a figyelmet Sándor Lajos. Az általános tapasztalat az, hogy a házak közelében ezt megoldják az emberek – főleg az idősek –, de

a tömbháznegyedekben már kevesebben fognak hólapátot.

„A hivatal igyekszik jóindulattal hozzáállni a problémához, és saját gépeivel segít, ám ehhez a lakók türelmére és jóindulatára is szükség van” – szögezte le az alpolgármester, aki szerint a legjobb megoldás az lenne, ha maguk a lakóközösségek fognának össze és takarítanák el a havat. Így biztosan hamarabb járhatók lennének az utcák.

{P15}

Ezenkívül más gyakorlati haszna is lenne a dolognak: elkerülhető lenne, hogy a hivatal nagyobb haszongépjárművével eltoljanak egy-egy gázcsövet vagy aknatetőt, amelyek ilyenkor nem látszanak a nagy hó alatt. Persze ezekkel ütközve a multifunkcionális gép is megsérülhet, amit aztán órákig kell javítani. „Mindent összegezve arra kérjük a lakókat, hogy működjenek együtt velünk, így pedig mindenkinek könnyebb lesz” – tette hozzá.

{P19}

„Hótolós kihívás”

Sándor Lajos az interneten megjelenő különböző kihívásokat alapul véve arra kéri a lakókat, hogy akik nincsenek megelégedve a munkájukkal, üljenek be az egyik gépészük mellé hóeltakarítás közben, hogy személyesen is megtapasztalják a feladattal járó nehézségeket, kellemetlenségeket. „Ha megtapasztalták, hogy milyen körülmények között folyik a munka, akkor szívesen fogadunk bármilyen építő jellegű tanácsot” – fogalmazott.

{P23}

{P24}

{P17}

Fotó: Barabás Ákos

{P27}