Százéves asszonyt köszöntöttek Farkaslakán

Fülöp-Székely Botond 2019. január 16., 20:41

Száz szál szegfűvel, tortával és emléklappal köszöntötte a farkaslaki önkormányzat Miklós Jolánt, aki szerdán századik születésnapját ünnepelte. A szépkorú asszony könnyekig meghatódva vette át az ajándékokat.

Fotó: Barabás Ákos

„Nem mindennapi dolog a községben, hogy valakit a százéves születésnapján köszönthetünk, a Jóisten éltesse, Jolán néni!” – szólt az ünnepelthez Kovács Lehel farkaslaki polgármester, majd átadta az ajándékként hozott virágcsokrot, tortát és emléklapot a könnyekig meghatódott Miklós Jolánnak. A szép kort megélő asszony családjával ünnepelt: egy lánya, három unkája és két dédunokája van.

Jakab Gábor, az ötvenhét éves unoka, aki Miklós Jolánnal él, lapunknak elmondta, nagymamája

jó egészségnek örvend, az egyetlen nagyobb problémája talán az, hogy a hallása már nem a régi.

Fotó: Barabás Ákos

Ha télen nem is, nyáron rendszerint dolgozik a ház körül, zöldségeket ültet a veteményesben, tesz-vesz az udvaron. „Sokat panaszkodik, hogy betegeskedik, de az egészsége jó a korához képest. Sokat ugyan nem tud enni, inkább tejet, puliszkát, esetleg egy kevés levest, de jól megvan” – magyarázta az unoka. Hangsúlyozta, sokat jelent a családnak, hogy ilyen szép kor megért a dédnagymama, még a külföldön élő családtagok is hazajöttek ünnepelni.

Büszke vagyok rá, és nagyon szeretem, hiszen ő nevelt fel engem

– tette hozzá az unoka.

Fotó: Barabás Ákos

A községvezető számára felemelő érzés volt, hogy századik születésnapján köszönthette Miklós Jolánt. „Ezek olyan dolgok egy község életében, amit talán nem is lehet szavakba önteni. Itt kell lenni és érezni kell” – jelentette ki. Annak pedig külön örül, hogy első mandátuma óta három községbelit is köszönthetett a századik születésnapján: egy férfit Székelyszentléleken, egy asszonyt Kecsetben és most Miklós Jolánt Farkaslakán. „Adja az Isten, hogy minél több, ilyen szép kort megélő embert köszönthessünk a községben” – kívánta.