Vállalkozások helyett önkormányzatok működtetik a parkolási rendszereket

Kovács Attila 2019. január 16., 15:15

Van, ahol külső kényszer, máshol saját érdekek vezettek ugyanarra az eredményre a székelyföldi városokban, ahol a fizetős parkolási rendszerek üzemeltetését saját kezükbe vették, illetve ezt tervezik a helyi önkormányzatok.

A túlzsúfolt városközpontokban is parkolóhelyeket tudnak biztosítani a változások Fotó: Pinti Attila

Tíz évvel ezelőtt még megszokottnak számított, hogy a székelyföldi városokban kijelölt fizetős parkolóhelyek több évre szóló szolgáltatói szerződés alapján egy-egy vállalkozás felügyelete alá tartoztak, ezek alkalmazottai ellenőrizték a parkolójegy-vásárlást, az ezt elmulasztóknak pedig pótdíjat állapítottak meg, és kényszerítő eszközként kerékbilincset használtak.

A helyi önkormányzatok többsége úgy vélte, a városnak a közterület használatáért illetéket fizető magáncég jobban tudja kezelni, működtetni ezt a rendszert. Utóbbi esetében ez nem volt alaptalan, mert

a város által korábban a fizetős parkolók ellenőrzésével megbízott személyeket sokan egyáltalán nem vették komolyan, nem fizettek, sőt esetenként fenyegetően léptek fel ellenük.

Székelyudvarhely jelentette a kivételt, mivel ott a fizetős parkolási övezetek kijelölésétől kezdve a polgármesteri hivatal megbízottai jártak el a szabálytalankodókkal szemben az ellenőrzések során. Sőt, másokkal ellentétben a díjfizetést elmulasztók számára kerékbilincset sem alkalmaztak, noha 2011-ben, a fizetős parkolás bevezetésekor ez a lehetőség is tervben volt. Egy 2012-ben végzett közvélemény-kutatásból azonban kiderült, hogy az udvarhelyiek több mint fele nem támogatná a kerékbilincselést.

Ember Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal referense szerint a város azért tartotta meg saját működtetésben a fizetős parkolási rendszert, mert ezáltal a megvalósított jövedelemből tudott fejleszteni, újabb parkolóautomatákat vásárolni, illetve több fizetési módozatot is bevezetett. ,

Mint utólag kiderült, jó megoldás volt, hiszen amely városokban kiszerződték az üzemeltetést, előbb-utóbb perek sorozata kezdődött, és megszűnt a fizetéses parkolási rendszer

– érvelt az illetékes.

Székelyudvarhelyen jelenleg a parkolási rendszer ellenőrzése a helyi önkormányzat által jóváhagyott szabályzat alapján történik, két felügyelő csapat ellenőriz, és a pótdíjkiszabás is a szabályzatnak megfelelően megy végbe – tudtuk meg.

Két fizetős parkolási övezet van, az egyikben, a városközpontban 45, míg a másik körzetben 60 percre lehet parkolójegyet váltani automatából, ugyanakkor egy évre, fél évre, negyedévre és egy hónapra szóló bérlet is vásárolható. De igénybe vehető okostelefonos alkalmazás az sms-ben történő jegyvásárláshoz, illetve QR-kódos feltöltőkártyás fizetés is. Ember Attila közölte,

a rendszerre gyakoribb panaszok az automaták meghibásodása esetén érkeznek, amikor azok nem fogadják el a papírpénzt, de a többi fizetési mód jól működik.

Januártól száz százalékkal drágultak a jegyek, így 1 lej helyett 2 lejbe kerülnek, a parkolási bérletek pedig 60 százalékkal drágábbak. A városközpont parkoló autóktól történő felszabadítását viszont nem az áremelés, hanem a bérletrendszer megszüntetése hozná közelebb – vélik többen is, európai, de hazai gyakorlatra is alapozva.

Egyre zsúfoltabbak a székelyföldi városok. Egyszerű, gyors fizetési módokkal lehet lazítani a tumultuson Fotó: Barabás Ákos

Ezt szeretné bevezetni Csíkszereda központi övezetében is Ráduly Róbert Kálmán polgármester, aki elmondása szerint Craiován látta igen jó eredménnyel működni azt a díjköteles parkolási rendszert, amely bizonyos utcákban csak egy órára szóló, sms-ben történő parkolójegy-vásárlást tesz lehetővé.

Hargita megye székhelyén több mint két éve érvényesül a ,,szabad rablás” elve a parkolás terén, amióta a korábbi fizetős parkolási rendszer megbukott.

A megbízott magáncég ellen több mint kétszáz pert eredményező, a kerékbilincselést előíró helyi tanácsi határozatot érvénytelenítette 2016-ban egy jogerős bírósági végzés. Új parkolási szabályzó azóta sincs. A helyi önkormányzat hiába próbált két új, kerékbilincselés-mentes szabályzót is elfogadni, mindkét határozatot bíróságon támadta meg a prefektus. A perben egyrészt a parkolóhelyek közlekedésrendészeti véleményezésének hiányát kifogásolta a kormányhivatal vezetője, de azt is, hogy a fizetős parkolókat szabálytalanul használó autósokat a parkolási rendszert működtető cég alkalmazottai ellenőrzik a szabályzó szerint.

A városvezetés többször egyeztetett a rendőrséggel a véleményezés ügyében, de azt a választ kapták, hogy sem a parkolóhelyekre, sem a szabályzóra, sem határozattervezetre nem hatáskörük kiadni a prefektus által hiányolt véleményezést. Mivel a perben a kormányhivatalnak ,,áll a zászló”,

a kiutat a mostani káoszból egy teljesen új fizetős parkolási rendszer jelentheti,

amelynek fontos eleme, hogy a város saját kezébe veszi az ellenőrzés és pótdíjfizetési kötelezettség megállapításának feladatát. Ennek részletei még nem, de elvei már ismertek – a városközpont bizonyos utcarészein mintegy 200 parkolóhelyet csak a már említett, óránként váltható jeggyel lehetne használni a nap 24 órájában. Ez a változás lehet az első lépés az új rendszer irányába, amely több parkolási övezettel számol – a B zónában az 1–2 órára érvényes jegy mellett bérletet is lehetne váltani, a C zóna pedig a lakóövezeti parkolást szolgálná, ennek megfelelő bérletárakkal. A felsorolt elképzelések előtt viszont még más akadály is van – például egy felfüggesztett, de érvényes szerződés a fizetős parkolást korábban üzemeltető céggel, amely ennek egyoldalú felbontása esetén kártérítési pert helyezett kilátásba a város ellen az általa jogtalannak tartott haszonbérhátralék és a meg nem valósított jövedelem hiánya miatt.

A csíkszeredaihoz hasonló helyzet állt elő Gyergyószentmiklóson is, ahol ugyanazon céget bízták meg korábban a díjköteles parkolási rendszer üzemeltetésével. A kormányhivatal ott is megtámadta azt a helyi határozatot, amelynek értelmében a magáncég működtette a parkolást, megnyerte a közigazgatási pert, ennek következtében gazdátlanná vált a szolgáltatás ellátása. Mint Fórika Krisztina, a polgármesteri hivatal szóvivője tájékoztatott, a leendő változás a szolgáltatást végző entitásban áll, az önkormányzat szeretné saját kézben tartani a fizetős parkolás működtetését. Hozzátette,

az ellenőrzést, a pótdíjfizetési kötelezettség megállapítását az ezzel megbízott városházi munkatársak és a helyi rendőrség majd közösen végzi.

A nemrég elfogadott új parkolási szabályzó több parkolóövezetet jelöl meg, az 1-es zóna a Szabadság tér, amely a szóvivő szerint a gyors, pörgő forgalmat bonyolítaná, ide nem lehet majd sem napijegyet, sem bérletet váltani. A cél itt is a most még túlzsúfolt főtéri forgalom csökkentése. A Szabadság tér körüli útszakaszok képeznék a 2-es zónát, míg a távolabb eső városrészek a 3-asba tartoznak majd. Ezekben az övezetekben új parkolóhelyeket is szeretne kijelölni az önkormányzat. A különböző zónákban a díjak és pótdíjak is differenciáltak lesznek – a B és C zónára bérlet is váltható majd, amely 1 hónapra 50 lejbe, fél évre 240 lejbe kerül.

Okos megoldások kora

Marosvásárhelyen közel másfél évig volt ingyenes a parkolás, miután 2017 januárjában lejárt a helyi önkormányzat szerződése a fizetős rendszert üzemeltető céggel. Noha korábban nem ez volt a cél, és egy tanulmány is azt erősítette, hogy – legalábbis rövid távon – jobban megéri a polgármesteri hivatalnak, ha magáncégre bízza a parkolási díjak begyűjtését, tavaly májustól a közterület-fenntartó igazgatóságnak és a helyi rendőrségnek adták át a fizetéses parkolóhelyek ügykezelését.

Egyik fontos újdonság, hogy

a belvárosban és közvetlen környékén nem lehet bérletet váltani, legtöbb két óra parkolásra van lehetőség,

fél órára 2, egy órára 3 lejes összegért hétköznap 8 és 20 óra között. A másik két parkolási zónában van lehetőség napijegy, illetve bérlet vásárlására is. Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal szóvivője kérdésünkre úgy értékelt, hogy az új rendszer rendet és fegyelmet vezetett be, és már nem kaotikus a parkolás. Ugyanakkor úgy látja, hogy a díjköteles parkolást használók elégedettek a rendszerrel, amelynek használatát online alkalmazás, illetve honlap teszi egyszerűvé,

ha pedig valaki elfelejt helyben fizetni, aznap éjfélig még megteheti anélkül, hogy pótdíjfizetésre köteleznék.

Az elektromos autók tulajdonosai egy évre szóló ingyenes parkolási bérletet kapnak, míg a hibrid meghajtású gépjárművek esetében 50 százalékkal olcsóbb az egy évre szóló bérlet. A szóvivő szükségesnek nevezte a helyi rendőrség részvételét az ellenőrzésben, szerinte így lehet pontosan nyilvántartani a parkolóhelyeket, ezek elfoglalását, illetve a fizetés módozatait. Szabálysértés esetén szintén a helyi rendőrök állítják ki a ténymegállapításról szóló jegyzőkönyvet. További fejlesztésekre is készülnek, olyan parkolójegy- és bérletárusító automatákat szerelnek fel, amelyek nemcsak bankjegyek és érmék, hanem feltölthető kártyák, bankkártyák, okostelefon használatát is lehetővé teszik a vásárláshoz.

A díjköteles parkolókat egy rendszámfelismerő szoftverrel rendelkező kamerarendszer fogja ellenőrizni, amely egyúttal az üres helyek számát is továbbítja különböző kijelzőkre, illetve online teszi elérhetővé – így főként a turisták irányíthatók ezekre a parkolóhelyekre – vetítette előre az okos parkolási rendszert szolgáló megoldásokat a szóvivő.