Sílövő-seregszemlét tartottak Hargitafürdőn

Dobos László 2019. január 14., 15:32

Hargitafürdőn rendezték meg szombaton és vasárnap a 2019-es esztendő első romániai biatlonversenyét. A Hargita-kupával díjazott vetélkedő elsősorban felmérő volt a közelgő hazai és nemzetközi bajnokságok előtt.

Fotó: Pinti Attila

Mesés tél van a Hargitán, a hóréteg vastagsága helyenként meghaladja az egy métert, és a szervező Csíkszeredai ISK munkaközösségének sikerült jól előkészítenie a pályát és a lőteret is.

Az időjárás azonban – főleg az első versenynapon – megtréfálta a biatlonistákat, a verseny alatt havazott és fújt a szél.

{P12}

A 15 éven aluliaknak egy-egy egyéni és sprintversenyt rendeztek, míg a nagyobbaknak első nap sprintverseny volt kiírva, másnap pedig a vegyesváltók tagjaiként mérték össze tudásukat a sportolók.

Íme a győztesek névsora, illetve a csíki biatlonisták helyezései

Ifjúsági 4-es korosztály (2006 után születettek): a lányoknál György Tünde (Csíkszeredai ISK), a fiúknál pedig Schultz Ottó Artúr (Felsőbányai ISK) mindkét próbán 1. helyen ért célba, Lázár Sarolt két 2. hely, Béres Csenge 3. és 4. hely, Derzsy Barbara 7. és 5. hely, Tamás Beáta 9. és 8. hely, Németh Attila 5. és 7. hely.

Ifjúsági 3-as korosztály (2004–2005-ben születettek): a fiúk versenyét mindkét nap a barcarozsnyói Andrei Șteafan Bălău nyerte, a lányoknál első nap Ladó Kincső, második nap pedig Vass Barbara (mindketten Csíkszeredai ISK) végzett az első helyen. A csíkiak további helyezései: Vass Barbara 5. hely, Ladó Kincső 3. hely, Becze Ágota 4. és 2. hely, Becze Eszter 15. és 10. hely, illetve Kristó Előd 5. és 3. hely, Boda Ákos 14. és 8. hely.

{A}

Ifjúsági 2-es korosztály (2001–2003-ban születettek): 1. Andrea Mezdrea (CSS Vatra Dornei), 2. András Vivienn Bernadett, 3. Váncsa Szilvia, … 7. Borbély Blanka, 8. Csutak Andrea, illetve 1. Kovács Tamás, … 3. Sólyom Balázs, … 7. Kovács Zalán (mind Csíkszeredai ISK).

Ifjúsági 1-es korosztály (1997–2000-ben születettek): 1. Hajdú Tímea (Csíkszeredai Sportklub), illetve 1. Koncsag Tamás (VSK Csíkszereda).

A 2x6 + 2x7,5 km-es vegyes váltók viadalán a két ifjúsági válogatott végzett az első két helyen, a Robert Grumeza, Kovács Tamás, András Vivien Bernadett és Andrea Mezdrea, illetve Marian Gabriel Folea, Nicolae Dan Gârbacea, Hajdú Tímea és Váncsa Szilvia felállásban.