Folytatják Székelyudvarhelyen a színházi nevelési programot

Kovács Eszter 2019. január 14., 15:05

Folytatódik a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színházi nevelési programja: a cél a műsoron lévő előadásokon túlmutatva hétköznapi tapasztalatokról, az őket körülvevő társadalmi problémákról beszélni a diákokkal.

Pál Attila, Bekő-Fóri Zenkő és Varga Andrea csoportvezetők, valamint Nagy Pál színházigazgató Fotó: Barabás Ákos

A Tomcsa Sándor Színháznak mindig is célja volt az előadások mellett más programokkal színesíteni kínálatát, a színházi nevelési program (SzinT) „szárnybontogatása” mintegy két éve kezdődött.

„Reméljük, idéntől nemcsak múltja, hanem jövője is lesz a programnak, azon dolgozunk, hogy ne szakadjon meg a tevékenység” – mondta Nagy Pál színházigazgató. Idén Bekő-Fóri Zenkő és Pál Attila színművészek, illetve Varga Andrea, az Eötvös József Szakközépiskola pszichológusa vezeti majd a foglalkozásokat.

Rendhagyó osztályfőnöki óraként kell elképzelni ezeket az összejöveteleket

– mondta el Bekő-Fóri Zenkő –, ahol azokat a témákat beszélhetik ki a diákok, amelyekre esetleg nem jut idő a tantervben szereplő heti egy oszióra alkalmával.

Három előadás, három téma

Ezúttal a társulat három előadása köré építik a foglalkozásokat, mindegyikre külön-külön is lehet majd jelentkezni. Így A főfőnök kapcsán „Az egyenes út a legjobb út?” lesz a téma, a Műtét apropóján a rögeszmés boldogságról lesz szó, illetve A mi kis városunk című produkció kapcsán az „A peremen” lesz a vezérfonal. Egy-egy témát két találkozáson beszélnek meg. A felvezető foglalkozás célja a bemutatkozás, a tematizált darab rövid ismertetése, illetve az adott téma köré szervezett drámajátékok következnek. A résztvevők ezek után

közösen nézik meg az előadást, majd a színházi élmény utáni héten következik a levezető foglalkozás.

Erre az előadáshoz fűződő beszélgetésekkel, majd szerep- és önismereti játékokkal készülnek a csoportvezetők.

Hogyan zajlik?

A találkozóknak ugyan van „forgatókönyvük”, viszont a tevékenység, a foglalkozások alakulását maga a csoport határozza meg – fejtette ki Varga Andrea. Az iskolapszichológus hozzátette, a csoportvezetők számára is érdekes adalék, hogy a fiatalok milyen módon értelmeznek egy-egy darabot. Rendkívül jók a visszajelzések – osztotta meg Bekő-Fóri Zenkő –, a tavalyi program résztvevői szerint a csoportvezetőknek olyan biztonságos teret sikerült kialakítaniuk, ahol mindenki elmondhatta véleményét. „Tetszett a vezetés a témában, a játékok és a szólásszabadság lehetősége. Köszönöm az élményt, és hogy szabadon megoszthattam a gondolataimat, érzéseimet” – írta az egyik diák.

{A}

A programra az egyszintenvagyunk@gmail.com címen vagy a 0743–901000-s telefonszámon lehet jelentkezni, további részletek felől érdeklődni pedig a SzinT egyszintenvagyunk nevű Facebook-oldalán. Egyébként a foglalkozásokon való részvétel öt lejbe kerül, az előadás megtekintése a diákbérleteseknek díjmentes, azok pedig, akik nem vásároltak bérletet, szakmai jegyet válthatnak a Művelődési Ház jegypénztáránál.