Magas rangú politikusok rúgnak labdába Farkaslakán

Zátyi Tibor 2019. január 10., 12:32

Nyolcadik alkalommal rendezik meg pénteken a farkaslaki sportcsarnokban a Pótszilveszter Kupa elnevezésű teremlabdarúgó-tornát. A hagyományos év eleji tornán négy csapat vesz részt, és idén is számos magas rangú elöljáró fog pályára lépni.

Kövér László a torna egyik alapítója és támogatója Fotó: Facebook/Farkaslaka Képekben

Az egyik rendszeres résztvevő együttes a torna egyik alapítója és támogatója, Kövér László, illetve a Magyar Országgyűlés elnökének barátai alkotta Folyik a sör.

A csapatnak tagja többek között a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, a Magyar Birkózószövetség elnöke, Németh Szilárd, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd és a házelnök kabinetfőnöke, Veres László. A tornán pályára lép Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, illetve a korábbi főkonzul, Zsigmond Barna Pál is.

Fotó: Facebook/Farkaslaka Képekben

A házigazda Száz felett nevű csapatának tagja, a torna helyi szervezője, Albert Mátyás elmondta, noha a pályára lépők egy része politikus, a Pótszilveszter Kupának nem a politika az alapja, hanem a baráti kapcsolatok ápolása.

{A}

„A torna péntek délelőtt a vendégek fogadásával kezdődik, a sorsolást követően délben indul útjára a labda. Kulturális műsorok is lesznek, a helybéli gyerekek fognak énekelni, szavalni, illetve fellép a Virgonc tánccsoport is. Én csak azt kívánom, hogy a nemzeti összetartozás jegyében, baráti alapon legyen egy szép napunk, mindenki érezze jól magát nálunk” – mondta Albert Mátyás.

A torna ötletgazdája, egyben főszervezője Budai László, szakmai irányító Jakab Zoltán.

A torna mezőnye:
Folyikasör escé – a házelnök úr csapata
CSÍKSIC – közszereplők csapata
Transilvanicum – székelyudvarhelyi vállalkozók baráti körének együttese
Száz felett – a farkaslakiak gárdája