Adók mértéke a nagyobb székelyföldi városokban – mutatjuk a különbségeket

Barabás Hajnal 2019. január 12., 16:20

Eltérések vannak az adók mértékében attól függően, hogy melyik székelyföldi városban van ingatlanunk, személygépkocsink. Az önkormányzatok által rendelkezésünkre bocsátott adatokból kiderült, hogy Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen a legmagasabbak az adók.

Nyitva az adóosztályok pénztárai. Az év elején sokan tartják fontosnak, hogy leróják az éves adóterhüket Fotó: Gábos Albin

Erre az évre a legtöbb esetben 1,3 százalékkal nőtt az adók mértéke tavalyhoz képest, ugyanis a hatályos jogszabályok előírása szerint az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) által leközölt országos inflációs rátát alkalmazni kellett a helyi adókra.

{A}

A kötelező adóemelés mellett ugyanakkor az önkormányzatok az adótörvénykönyvben meghatározott intervallumok alapján dönthettek egyes adónemek mértékéről. Összehasonlításképp annak jártunk utána, hogy a székelyföldi városokban 2019-ben mekkora adót kell törleszteniük az érintetteknek.

A lakóházak esetében 0,08–0,2 százalék közötti adókulcsot használhatnak az önkormányzatok, a csíkszeredai városháza adóosztályának rendelkezésünkre bocsátott adatai szerint

a hargitai megyeszékhelyen 2019-ben 0,1 százalékos adókulccsal számolták ki a lakóingatlanok adóját, amelyet megemeltek ugyanakkor az infláció 1,3 százalékos arányával.

Emellett a bel- és külterületekre kivetett adók is növekedtek 8-10 százalékkal januártól. Egyébként a többi székelyföldi városhoz képest sok adónem magasabb Csíkszeredában. Például

  • az A besorolású adóövezetben egy kétszobás lakásnak 179 lej az éves adója a megyeszékhelyen;
  • Gyergyószentmiklóson „mindössze” 122 lej;
  • Sepsiszentgyörgyön 131 lej;
  • Székelyudvarhelyen 156 lej.

Gyergyószentmiklóson nemcsak az adóövezet függvényében módosul egy lakás adója, hanem a közművesítésén is múlik, hogy mekkora adót vetnek ki rá. Például ha egy lakóingatlannál nincs szennyvízcsatorna, vagy nincs bekötve ivóvíz, illetve egyéb közmű, akkor a közművesítés nélküli kategóriában kell adózni utána, ami jóval kisebb összeget jelent a teljesen közművesített lakások adójának mértékéhez képest.

Egy A besorolású adóövezetben lévő 50 négyzetméteres lakás éves adója 122 lej, azonban közművesítés nélkül kevesebbet, azaz mindössze 73 lejt kell fizetni utána. Egyébként még a közművesített lakások adója sem magas a többi székelyföldi városban található lakásokhoz képest, a lenti táblázatból az is jól látható, hogy

minden adónem esetében Gyergyószentmiklóson a legalacsonyabbak az adók.

Sepsiszentgyörgyön is főként az 1,3 százalékos inflációs rátával emelték az idei évre érvényes helyi adókat, amit a hatályos törvények értelmében kötelező volt alkalmazniuk – közölték a sepsiszentgyörgyi városháza illetékesei. Az általuk rendelkezésünkre bocsátott adatokból kiderült, hogy egy 48 négyzetméteres, kétszobás lakásra az A adóövezetben 131 lej adót kell fizetniük a sepsiszentgyörgyieknek, egy 63 négyzetméteres, háromszobás lakásra pedig 172 lejt.

Egy hektárnyi udvar után ugyanebben az adóövezetben 7651 lejt kell fizetniük a természetes személyeknek, a jogi személyeknek azonban ennél jóval nagyobb a kivetett adó értéke: 9182 lej. Az adóövezetek között is nagy az eltérés, a B adóövezetben sokkal kevesebb az egy hektár udvarra kivetett adó mértéke, mint az A övezetben lévőknek, hiszen a természetes személyeknek 5337 lejbe kerül évente, a jogi személyeknek pedig 6405 lejbe.

Közelíti Csíkszeredát

A székelyudvarhelyi önkormányzati testületnek a 103-as számú, tavaly meghozott határozatában állapították meg az idei évre vonatkozó helyi adókat és illetékeket. Az adók mértékének összehasonlítása során kiderült, hogy

a Székelyudvarhelyen érvényes egyes adónemek értékben némiképp közelítenek a csíkszeredaiakhoz,

illetve az udvar és a 2000 köbcentis autók esetében meg is haladják azokat. Míg Csíkszeredában 8611 lejes hektáronkénti árral számolnak az udvarra, addig Székelyudvarhelyen 8799 lejjel. A 2000 köbcentis hengerűrtartalmú autókra a hargitai megyeszékhelyen 225 lej az adó mértéke, az udvarhelyieknek azonban valamivel többet, 240 lejt kell járművük után fizetniük évente.

Megtudtuk azt is, hogy ettől az évtől a székelyudvarhelyi új Általános Rendezési Terv szerint nagyon sok külterület vált belterületté, így azok adója is értelemszerűen emelkedett. Egy hektár szántóterület éves adója az A övezetben 130 lejről 150 lejre nőtt, a D övezetben 70 lejről 80 lejre. Szintén nőtt a mezőgazdasági külterületek adója is, például egy hektár szántóterület éves adója az A övezetben 139 lej helyett 185 lej lett, a D övezetben 122 lej helyett 162 lejre emelkedett.

Erre azért van szükség, mert ingyen telekkönyvezik a külterületeket, ami nagyon sok munkával és számunkra költséggel jár

– magyarázták a városháza munkatársai.

Eltérések az adó mértékében

A lenti táblázatban igyekeztünk négy székelyföldi városban érvényes adók mértékét összehasonlítani, néhány adónemet és néhány adóövezetet választva alapul. A két- és háromszobás lakások adóját az A és B övezetben is feltüntettük, bár az adó mértékét az adott lakás nagysága is befolyásolja, függetlenül attól, hogy hány szobás. Az udvar esetében egy hektárt vettünk alapul, azonban ilyen nagy méretű udvar kevés van a vizsgált városokban. Általában egy 500 négyzetméteres udvarra évente 317–439 lej közötti összeget kell fizetniük a székelyföldi adófizetőknek.

Különböző adónemek mértéke székelyföldi városonként
Adónemek Csíkszereda Gyergyószentmiklós Sepsiszentgyörgy Székelyudvarhely
kétszobás lakás
(A övezet)
179 lej 122 lej 131 lej 156 lej
kétszobás lakás
(B övezet)
172 lej 116 lej 125 lej 156 lej
háromszobás lakás
(A övezet)
222 lej 158 lej 172 lej 203 lej
háromszobás lakás
(B övezet)
212 lej 151 lej 164 lej 203 lej
1 hektár udvar
(A övezet)
8611 lej 6344 lej 7651 lej 8799 lej
1 hektár belterület/szántó
(A övezet)
134 lej 124 lej 280 lej 150 lej
1400 cm³-es autó 88 lej 63 lej 70 lej 77 lej
2000 cm³-es autó 225 lej 190 lej 220 lej 240 lej