Felívelő pályán a belföldi turizmus

Antal Erika , Széchely István 2019. január 19., 21:44

A statisztikai adatok szerint a székelyföldi megyékben is növekedés tapasztalható az idegenforgalom terén: Maros megyében 531 ezer, Hargita megyében több mint 200 ezer turista fordult meg tavaly, míg Kovászna megyének 110 ezer látogatója volt.

Bebizonyosodni látszik, hogy itthon is van mit nézni, látni, kipróbálni Fotó: Haáz Vince

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint

tavaly nőtt az idegenforgalomból származó jövedelem,

amit Bogdan Trif turisztikai miniszter a kormányzati intézkedésekkel magyaráz. Úgy véli, a közalkalmazottaknak biztosított üdülési jegyek, a turizmusban alkalmazott csökkentett forgalmi adó, valamint a gyógyfürdők és üdülési központok népszerűsítése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy közel 12 millióan kerekedtek fel, hogy hegyvidéken, tengerparton nyaraljanak, szállodában, panzióban szálljanak meg. Igaz, hogy zömük, azaz valamivel több mint kilencmillió turista román állampolgár volt, és mindössze két és fél millióan érkeztek külföldről.

Az adatok alapján Bukarestben fordultak meg a legtöbben, amely után Konstanca, valamint Brassó megye következik. A negyedik helyen Kolozs megye áll, ezt követi Maros megye.

A székelyföldi megyék közül Hargita és Kovászna is fejlődést mutat az idegenforgalom terén.

Maros megyében tavaly november végéig 531 ezer turista fordult meg: Segesvárra látogattak el a legtöbben, de rendszerint Szovátát, Vármezőt sem hagyják ki, illetve egyre többen érdeklődtek a kastélyok iránt is – Gernyeszeg, Marosvécs is vonzó célpont. Hargita megye is élen jár, ami a tavalyi idegenforgalmat illeti. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 200 ezernél is több vendégéjszakát regisztráltak, ami 6 százalékos a növekedés az előző évekhez képest. Az üdülőtelepülések bizonyultak a leglátogatottabbaknak: Parajd, Hargitafürdő, Kirulyfürdő, Tusnádfürdő, Borszék. Kovászna megye, bár területe szempontjából kis megyének számít, 110 ezer látogatóval mintegy 12 százalékos növekedést mutat a korábbi évekhez viszonyítva.

A turisztikai miniszter véleményével kapcsolatosan az egyik parajdi panzió vezetője elmondta,

az üdülési jegyekkel valóban emelkedett a turisták száma, ám ahhoz, hogy folyamatosan telt házzal működjenek, az idegenforgalomban dolgozóknak is sokat kell tenniük.

„Megállás nélkül, folyamatosan dolgoznom kell, hogy a vendégek elégedetten távozzanak, és vissza is térjenek hozzánk” – magyarázta a panziótulajdonos, hozzátéve, hogy a munka mellett rendszeres képzéseken, szakmai rendezvényeken is részt kell vennie annak, aki minőségi szolgáltatást akar nyújtani vendégeinek.

Több turista Székelyudvarhelyen is

A 2018-as év székelyudvarhelyi idegenforgalmáról a helyi Tourinfo turisztikai információs iroda készített felmérést. A friss összesítés szerint az elmúlt évben elérte a tízezret azoknak a vendégeknek a száma, akik információkért, útbaigazításért felkeresték az irodát, illetve az intézmény városközponti információs pontját. Ez növekedést jelent az előző évhez képest, de a tendencia érezhető volt az idegenforgalomban is: Székelyudvarhelyen 5–15 százalékkal több turista fordult meg 2018-ban, mint egy évvel korábban – számolt be a felmérés eredményéről Ilyés Emőke, a turisztikai információs iroda referense. A növekedés főként a közszférában tavaly bevezetett üdülési jegyeknek köszönhető. A vendégek száma az üzleti turizmusban is érdekelt nagyobb turisztikai egységekben, azaz a szállodákban nőtt meg leginkább, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az üzleti turizmus vált fajsúlyosabbá a városban. Ez a sajátosság abból is adódhat, hogy ezeknek az egységeknek nagyobb a kapacitásuk – magyarázta Ilyés Emőke. A felmérés elkészítésével kapcsolatban elmondta, az információkat az irodába betérő turisták megkérdezésével, illetve a város turisztikai egységeinek telefonos megkeresésével gyűjtötték be.