Székelyföldiekért működik a menedékszoba

Antal Erika 2019. január 08., 14:20

Több mint ötven alkalommal vették igénybe eddig Marosvásárhelyen a Telefonos Szeretetszolgálat által 2018 tavaszától működtetett menedékszobát. Többnyire Székelyföldről, orvosi kivizsgálásra érkezők jelentkeztek be, akiknek nem volt lehetőségük aznap hazamenni, és korlátozott anyagi lehetőségeik miatt szállodába sem mehettek.

Meleg szoba, tiszta ágy, konyha és fürdőszoba várja a Székelyföldről érkezőket Fotó: Haáz Vince

Annyira jól működik, hogy még szabályzatot sem kellett írni a menedékszoba használói számára – mondta el lapunknak Sajó Norbert. A Telefonos Szeretetszolgálat vezetője, a menedékszoba ötletgazdája a kölcsönösségre is felhívta a figyelmet. „Amikor valaki kijelentkezik, kitölt egy formanyomtatványt, amelyben megjelöli, mennyire volt megelégedve, illetve azt is, hogy esetleg mivel tudná viszonozni a mi vendéglátásunkat, mit tudna felajánlani. Voltak, akik adományt, ugyanakkor sokan, akik szálláslehetőséget ajánlottak a saját településükön, a saját otthonukban.”

Soha semmi nem rongálódott meg, és nem tűnt el,

valamennyien, akik megfordultak a menedékszobában, becsületes, lelkiismeretes emberek voltak.

A menedékszoba egyszerre négy személynek nyújt szálláslehetőséget. Jól felszerelt konyhával és fürdőszobával rendelkezik, mosógéppel, hűtőszekrénnyel, főzési lehetőséggel.

Ha valaki igénybe veszi, az első három napig ingyen használhatja, ha annál többre van szüksége, akkor jelképes összeget, napi húsz lejt kell fizetnie.

Ha egy személy bejelentkezett egy adott napra, akkor másokat már nem fogadnak. Kivéve, ha az ott tartózkodóval egyeztetnek, hogy amennyiben nem zavarja, egy ugyanolyan nemű személyt még elszállásolhassanak. De erre eddig egy alkalommal volt példa.

{A}

Van egy visszatérő vendég, aki rendszeres fogászati kezelésre jár, ő már 21 napot töltött a menedékszobában, mások ötöt, illetve hármat, egy hetet, a legtöbben viszont csak egyet. Megtörtént, hogy telefonáltak a kórházból, hogy a távoli településről orvosi kivizsgálásra érkezett férfit másnapra visszahívták, és nem tudta volna megoldani a szállást, ezért félóra múlva már meleg szobával, frissen vetett ággyal várták. Volt arra is példa, hogy szemészeti beavatkozás után nem tudott volna hazautazni a beteg, egy éjszakát a szálláson töltött. Noha nem erre a célra hozták létre, egy alkalommal egy orvosira felvételiző székelyföldi diáklányt is befogadtak, aki nehéz anyagi körülményei miatt nem mehetett szállodába.

Az, hogy térítésmentesen tudnak elszállásolni személyeket, azért lehetséges, mert a Telefonos Szeretetszolgálatnak vannak állandó támogatói.

Vannak olyan nyugdíjasok például, akik minden hónapban tíz-tíz lejjel járulnak hozzá a kiadásainkhoz, és ezekből a tíz lejekből fizetjük az ingatlanadót, a gáz-, víz- és szemétdíjat

– hangsúlyozta Sajó Norbert.

Sajó Norbert még nem csalódott azokban, akik megfordultak a menedékszobában Fotó: Haáz Vince

Kolozsváron is tervezik a menedékszobát

Jelentkezett egy üzletember, hogy hosszabb távon szeretne segítséget nyújtani a Kolozsváron tervezett menedékszoba létrehozásában és működtetésében. Azt is vállalta, hogy meggyőz még négy, hozzá hasonló vállalkozót, hogy 2019-ben és 2020-ban fejenként 3000 euróval járuljanak hozzá e nemes cél megvalósításához. Rajtuk kívül még hat ilyen nagyvonalú üzletemberre volna szükség, és akkor megvásárolhatnák azt a kórház melletti ingatlant, ahol a Telefonos Szeretetszolgálat kolozsvári irodája és a menedékszoba is működhetne. Ott az orvosi kezelésre és ellenőrzésre, vizsgálatra érkezők mellett az egyetemi felvételire jelentkező diákokat is vendégül látnák.

A menedékszoba vonalán körvonalazódik egy hasonló budapesti terv is. Mindez azt jelentené, hogy Marosvásárhelyen főleg a székelyföldieket látnák vendégül, Kolozsváron a székelyföldieket és a partiumiakat, Budapesten pedig az erdélyieket.