Vízkereszt, a többjelentésű ünnep

Vasárnap vízkereszt ünnepét ülik a római katolikus egyházban. A karácsonynál régebbi jeles nap főünnep. Jézus keresztségének vasárnapján ér véget a karácsonyi időszak, utána elkezdődik az évközi idő, és hamvazószerdáig tart a farsang.

Január 6-a az Úr megjelenésének (Epiphania Domini) napja, magyar nevén vízkereszt, korábbi megnevezése szerint Szentkereszt. Annak emlékét ülik meg, hogy az Üdvözítő ezen a napon nyilvánította ki magát. A 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Nyugaton a háromkirályok imádásának, Keleten pedig Krisztus Jordán-folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett. A második vatikáni zsinat óta a nyugati egyház liturgiája az epifánia jelentésének megfelelően Urunk megjelenésének, Istenként való megnyilatkozásának hármas eseményét jeleníti.

Ilyenkor szentelik meg templomainkban a vizet, a szertartásból ered az ünnepnap ma használatos magyar neve. Rendszerint

nagyobb edényekben kérnek áldást a vízre, amiből haza is visznek a hívek.

A szenteltvíz nemcsak az egyházi szertartásokban, hanem az otthoni szakrális cselekvéseknél, ugyanakkor a népi hiedelemben is szerepet játszik. A kereszteléstől a halálig elkíséri az emberi élet állomásait.

{A}

Napjainkban is szentelt vízzel hinti meg a pap a lakásokat, amikor a házszentelés alkalmával elviszi a karácsonyi örömhírt a családokhoz, és együtt imádkoznak, Isten áldását kérve az új esztendőre. Az otthonok ajtajára a napokban felkerül a kereszt jele, az évszám és a három betű: C, M, B. Egyik értelmezés szerint a három napkeleti bölcs latin nevének kezdőbetűit jelzi (Caspar, Melchior, Balthasar); másik értelmezés szerint pedig az áldás latin szövegére utal: Christus Mansionem Benedicat! Vagyis: Krisztus áldja meg ezt a hajlékot!

A magyar népi kalendáriumban vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárónapja. A lányok számára férjjósló alkalom volt. Még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát tűzre tették, és gonoszűzőül egy ágacskát a szentkép mögé tűztek. Az esti harangszó után kántáltak, és kezdődött a gyermekek részvételével a csillagjárás misztériumjáték. Gonoszűző és szerencsevarázsló napként is ismert volt. Időjárásából a tél hosszára, a nyár esős vagy száraz voltára, közvetve a termésre, főleg a bortermésre adott előjelt a régieknek.