Éjjel a részeg hajóban
Afrikában és a Közel-Keleten nagyon szigorú szabályok között juthatnak a helyiek alkoholhoz. Virágoznak az illegális alkoholmérések, ahol a kimért italtól jobb esetben nem vakulnak meg a vásárlók. Asszuán legsúlyosabb kocsmájában szilvesztereztünk. Jászberényi Sándor riportja a Székelyhonnak.
Az újév beteges ünneplése nyugati hagyomány. Erre akkor jövök rá, amikor kikötünk a felukkával. Nyákos köveken keresztül mászunk ki a vitorlás hajóból és araszolunk kifelé a partra. A núbiai mezítlábas hajózási szakember elégedetten vigyorog ránk, és törli meg verejtékes arcát. „Jól van, nem lett semmi baj” – gondolhatja, amikor látja, hogy lábtörés nélkül kikecmergünk. Búcsút int nekünk, mögötte belezuhan a Nílusba a nap. Vörösen világít az égen a nyoma.
Asszuánnál széles a Nílus. Elfér rajta öt-hat sziget, vitorlás, benzines és gőzhajók. Egy csapat mezítlábas halász és persze a turistáknak fenntartott luxus- és kevésbé luxus hotelek.
Innen már alig pár száz kilométerre van Szudán. A háromszázezer fős város jelentős mennyiségű núbiai kisebbség lakja. Ideköltöztették őket, amikor az ’50-es években Nászer elnök megálmodta a nagy gátat. A hely, ahol a núbiaiak éltek, azóta víz alá került. Most Nászer-tónak hívják.
Lassan egy évtizedes hagyományunk Pál Dániel Levente barátommal, hogy mindig kint tölti nálam az újévet Egyiptomban. Sosem a hagyományos ünneplésre vágyunk.
{A}
Igyekszünk minél távolabb kerülni a nyugati hagyományoktól, a kötelező udvariassági és társas formáktól.
Azt csináljuk, amiben mindig is a legjobbak voltunk, és amiben a legjobban éreztük magunkat: idegenek vagyunk. Pálnak ez Latin-Amerika. Nekem Afrika és a Közel-Kelet.
Kairót, ahol élek, már keresztül-kasul bejártuk. Ismerjük a szudáni bárokat, a kétes késdobálókat és a nyomornegyedeket. Úgy gondoltuk, idén délebbre megyünk.
Így kötöttünk ki Asszuánban, hogy idén ebben a városban ne ünnepeljük hagyományosan a szilvesztert.
Az ókori romokat látogató turistáknak persze vannak hagyományos szórakoztató programok. Majdnem minden nagyobb hotel ünnepi vacsorával készül az újévre. A legpatinásabb, a XIX. század közepén épült Katarakt 385 dolláros és hétfogásos ünnepi vacsorát ad azoknak, akik a folyóra néző létező legjobb kilátásból szeretnék megünnepelni az év utolsó napján, hogy milyen gazdagok.
A helyiek egyáltalán nem vagy csak minimálisan ünneplik az újévet. Miért is tennék? A nyugati időszámítás szerint van csak az év utolsó napja.
A kornison persze már megjelentek a vuvuzelaárusok, és villogó ledlámpás télapósapkákat is kapni, az éjszaka azonban nem különbözik semmiben egy átlagos éjszakától a Közel-Keleten. Tömeg hömpölyög a kornison, vegyül a taxik dudálása a kávéházakból kiszűrődő habibi-poppal, és a tinik vuvuzela kórusával. Lejjebb azonban, ahol elhalkul az ünnepi forgatag, gyülekezik a sötétség.
Sötétség, mert a legtöbb arab ország nem szereti tudomásul venni a saját problémáit. Hivatalosan például Egyiptomban sincsen drogprobléma.
Hiába szirénáznak már a civilszervezetek hónapok óta, hogy a felméréseik szerint az ország kábítószer-fogyasztása elérte a lakosság tíz százalékát, hivatalos intézkedés egyelőre tervezés szintjén, ha történt.
Ez az arány pedig a világ kábítószer-fogyasztási arányának pontosan a duplája.
A drogprobléma pedig valódi, létező gond a forradalom utáni országban. Már a kornison hozzánk lépnek kedves, feketearcú fiatalemberek, akik a kedélyünk miatt aggódva kínálnak eladásra hasist, ópiumiot, illetve Tramadolt. Ez utóbbi szintetikus morfiumtabletta. Fájdalomcsillapító, amelyet végstádiumban lévő halálos betegeknek adnak. Ez a drog a legelterjedtebb az országban, közvetlenül a hasis után. Ezt követi csak harmadikként az alkohol, pedig alkoholt hivatalosan is lehet kapni, kijelölt helyeken.
A kulturális kód és a vallási tiltás azonban nagyon sok egyiptomit tántorít el az erjesztett italok fogyasztásától, ezért csupán a harmadik.
Nagyban hozzájárul még a helyzet súlyosságához a hatóságok viszonylag könnyed hozzáállása a drogkérdéshez. Míg az országban vaskézzel szorítják vissza a civil szektort és több új börtön is épült Sziszi ellenzéke számára, nagyon úgy tűnik, hogy a rendőrség nem túl sok energiát fektet a kábítószer-kereskedelem elleni harcra.
Kalasnyikovos, golyóálló mellényes rendőrök álltak végig a kornison és minden intézkedés nélkül bámulták a kereskedő fiatalembereket, akikről egyértelmű volt, hogy éppen mivel foglalatoskodnak.
A fő prioritás jelenleg a terror felszámolása.
Nem tartott sokáig megtalálnunk a város legsúlyosabb helyét. A sötétség szívét, ha úgy tetszik. A Közel-Keleten ugyanis minden összeér. Hagyományosan egy helyen vannak a dolgok.
Egy helyen van egy városban az összes cipőárus, de egy helyen vannak a ventilátorárusok is. Minden mesterség egy utcában, egy szomszédságban. Ez alól pedig nem kivétel a haram sem. A tiltott dolgok árusainak helye.
Asszuánban ez a hely is a kornisról nyílik. Már a felukkán észrevettük zavarba ejtő alakját. A tiltott dolgok helye ugyanis egy illegálisan működő kocsma. Már, ha egy félig elsüllyedt, kétszintes hajót kocsmának lehet nevezni. Az Emmy kávézó mellett fekszik, egy lépcsőn lehet lejutni rá.
Óriási tömeg veszi körül. Fehér galabíjjás fiatalok üvöltöznek a lépcsőfeljáróban, ahol egy zöld vasajtó nyílásán keresztül lehet szeszhez jutni. Helyi sörhöz és ki tudja milyen égetett szeszekhez. A lépcsőn hangos tömeg tolakodva próbál az ajtóhoz férni, de látványosan köttetnek üzletek a sorban állók között is. Mindent áthat a sör és a hasis édeskés szaga.
Amikor feltűnünk a tömegben, egy núbiai fekete férfi belénk karolva ismerteti a rendszert.
Ez itt hivatalosan nem kocsma. Az italmérésben megveheted a mérgedet, majd mehetsz, ahová akarsz.
Például a durván oldalra fordult kétszintes hajóra, melyet hiányos ledvilágítással, asztalokkal és csíkos függönyökkel látott el „az igazgatóság.”
Egy takonyrészeg fekete fiút, aki már csak bánatosan néz maga elé, újdonsült barátunk elzavar az asztaltól. A helyére ülhetünk le. Mi vagyunk az egyetlen nyugatiak az egész hajón. Körülöttünk minden korosztályból arabok ülnek és gyorsan, sokat isznak.
A Közel-Keleten nincs kultúrája az ivásnak. A cél a minél gyorsabb és hatékonyabb eszméletvesztés. Ez az egyetlen funkciója az italnak.
Nem igazán számít, hogy ízre milyen. Égetett szeszek széles választékát isszák a mellettünk ülők. Mindegyik ugyanaz az ital, csak más ízesítéssel. Mellé hasist szívnak, hogy gyorsabban hasson.
„Én núbiai vagyok, tudod” – mondja a húszas éveinek a közepén járó egyik fiú, és bánatosan néz a vízre. „A királyságom elsüllyedt a víz alatt.”
A mellette ücsörgő vele egyidős fiú előveszi a mobilját, veregetni kezdi a vállamat.
„A magyar ugye olyan, mint az olasz. Európában van.”
„Igen.”
Több sem kell neki, és máris játszani kezdi a Lasciate mi cantare című olasz klasszikust a telefonról, közben pedig elhomályosodik a tekintete. „Olaszországban kellene élnem” – mondja. Örök barátságot fogadunk. Hasissal és helyi vodkával kínál, amit hálásan utasítunk el.
„Tudod, amióta Sziszi van, minden sokkal drágább. Egyre drágább minden és mi nem tudjuk kifizetni” – vezet be az egyiptomi politikába önjelölt núbiai kalauzunk, akiről kiderül, hogy egyébként a Katarakt hotelben csapos, és két gyereke van.
„Mert az iszlamistáknak nyilván jobban örülnél” – mondom neki, de nem hallja meg. Fontosabb a számára meggyőzni minket arról, hogy fizessünk már neki valami kis pénzt, ha már gazdag európaiak vagyunk, de legalább még egy sört.
{P13}
Kis lökdösődés kezdődik a hajó fedélzetén, de az egymásnak eső núbiaiakat hamar szétválasztják a baráti társaságok. Ekkor látom meg a kölyköket.
„A kutya kölykei” – így nevezik őket az egyiptomiak. Utcagyerekek, akiknek nincs apjuk, sem anyjuk. Óvatos becslések szerint is több százezer van belőlük Egyiptom utcáin. Abból élnek, amiből tudnak.
Az egyik gyerek, szájában cigarettával magyaráz valamit egy kamasznak. Mellette nyilván az öccse.
„Hé, fiú hány éves vagy?” – kérdezem. Előveszem a telefonomat is, hogy lefényképezzem. Nem zavarja.
„Tizenkét éves.”
„Nem kellene bagóznod.”
Kiröhög. A mellette lévő, kábé nyolcéves gyerekkel osztozik a staubon. Aztán megjön az italuk is, és isznak. Úgy tűnik, hogy az egész helyen a jelenet egyedül minket zavar. Ők jobban beleolvadnak a társaságba, mint mi.
Elérkezik az éjfél, de a világon semmi sem történik a hajón. Sokan már az asztalra borulva érkeznek meg az új évbe, de azok számára is érdektelen, akik talpon vannak még.
A korlátnak támaszkodva énekeljük a himnuszt egymás között Danival. Üres tekintetű, részeg núbiaiak nézik tántorogva.
{P11}
{P12}