Fejlődnek, de fogynak is

Gergely Imre 2018. december 30., 20:00

Gyergyószárhegyen megszokott, hogy az év utolsó napjaiban falugyűlésen számolnak be a község vezetői az adott évben történtekről és a következőkre vonatkozó tervekről. Így történt ez a hétvégén is, de a fejlődés örömét a lélekszámbeli fogyás árnyékolja be.

Nem volt túl nagy az érdeklődés a beszámoló iránt. De legalább konfliktus sem volt... • Fotó: Gergely Imre

Szárhegyen megszokott, hogy az év utolsó napjaiban falugyűlésen számolnak be a község vezetői az adott évben történtekről és a következőkre vonatkozó tervekről. Ezt idén szombaton tartották meg, viszonylag gyér érdeklődés mellett. Semmilyen feszültség nem volt érezhető, nem keletkezett vita, pedig erre akár számítani is lehetett volna az elmúlt hónapok eseményei miatt: hét képviselő-testületi tag lemondott októberben, döntésképtelenné téve a testületet, utóbb azonban egyikük visszamondta a kilépését, és két másik új képviselővel kiegészülve újra határozatképes a helyi tanács.

{K1}

A jelek szerint a politikai csatározásokat a közös célokért folytatott együttműködés váltja Szárhegyen, erre utaltak a meghívottként felszólaló Barti Tihamér RMDSZ-es Hargita megyei önkormányzati alelnök és Mezei János MPP-elnök szavai is.

Lesznek utak, de kevesebben járnak rajtuk

A falugyűlésen Danguly Ervin polgármester felsorolta a község idei gazdálkodását és bemutatta az önkormányzati irodák tevékenységét. A 2019-re tervezett beruházások közül az infrastrukturális fejlesztések a fontosabbak. Már aláírták a kivitelezési szerződést, így tavasszal kezdődhet az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítésének következő szakasza, amivel teljessé válhat a községi hálózat. Számos utca aszfaltburkolatot kap, összesen hat és fél kilométer hosszan, de járda is épül a főút mentén.

Van miből gazdálkodni, az önkormányzat kasszájában kilenc és fél millió lej van,

aminek felét az említett beruházásokhoz folyósított uniós pénzek teszik ki, de van még, amihez nyúlni más fejlesztéseknél is. A gazdák számára jó hír, hogy kilátásban van az érvényben lévő, de sok hibát tartalmazó parcellázási terv kiigazítása.

{A}

Új napközi épül, ami örvendetes a szárhegyi oktatás szempontjából, de amint az Ferencz Piroska iskolaigazgatónő beszédéből kiderült, aggasztók a kilátások. Jelenleg összesen 382-en tanulnak a szárhegyi tanintézmények valamelyikében, óvodától a nyolcadik osztályig, viszont a létszám évről évre csökken. Már látható, hogy

a következő tanévben a jelenlegi 22 osztályból és csoportból csak 19 marad.

Eddig minden évfolyamon két párhuzamos osztály működött az iskolában, 2019 őszén már nem így lesz. Huszonkét-huszonhárom gyermek születik évente, a jelek szerint később már minden évfolyamon egy osztály lesz, és a szépen felújított iskolaépületeket be kell majd zárni, s talán csak a központi iskolában lesz oktatás.

Az önkormányzat, az oktatás és az egyház helyi vezetője is szólt a közösséghez • Fotó: Gergely Imre

Új plébános nagy tervekkel

Nagy László személyében új plébános érkezett Szárhegyre idén, pár hónapja vehette számba a helyi egyházi tulajdont. Van, mit tennie. Amint elmondta, úgy számol, hogy ha nem jön közbe valamilyen hátráltató körülmény, és minden évben lesz haladás, akkor tíz év múlva lesznek olyan állapotban az ingatlanok, ahogyan lenniük kellene.

Első feladat a plébániaépület rendbetétele, hogy ismét a dísze lehessen a falunak, és belül is méltó körülmények legyenek. Ezt követően az épület környezetének rendezése jön, ahol szintén elhanyagolt állapotok vannak. A templom belseje az utóbbi években teljesen megújult, most kívül kellene rendbe tenni a megkopott, romosodó falakat. Ehhez kért segítséget a hívektől és a közéleti vezetőktől.