Csíkszeredai képviselet Rádulyék bírósági tárgyalásain

Kovács Attila 2018. december 28., 12:03

 A bíróság jogerősen érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület két évvel ezelőtti határozatát, amely szerint a város nem lép be magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőperbe.

A két elöljáró elleni bírósági eljárás 2015-ben kezdődött. Archív Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai önkormányzati képviselők két éve fogadták el azt a 377-es számú határozatot, amelyben arról döntöttek, hogy a város nem lép be magánfélként a két elöljáró ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által indított perbe. Ezt arra alapozták, hogy

az önkormányzat által megbízott független könyvvizsgáló szakértő korábbi jelentése szerint az említett két városvezető ügyében a város közvagyonát nem érte anyagi kár.

Ugyanakkor a vélt károkozásról a vádhatóság semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni.

Törvénytelennek ítélték

Hargita megye prefektusa közigazgatási pert indított a határozat érvénytelenítése érdekében, azzal érvelve, hogy

a lépés törvénytelen, mert a közigazgatási egység vagyonának védelme a helyi tanács törvényes kötelessége, és felelőssége.

A város válasziratában kitért a már említett szakértői jelentésre, és úgy értékelte, semmilyen károkozást nem állapítottak meg az ügyben.

A Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletében a prefektusnak adott igazat, megállapítva, a város sértett fél egy büntetőperben, ezért a helyi közösség érdekében be kellett volna lépnie a perbe.

Ehhez nem kell bizonyítani a károkozást – értékelt a törvényszék által kibocsátott végzés. Az ítélet szerint, amelyet decemberben a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is megerősített,

az önkormányzati határozat érvénytelen, a városnak pedig képviseltetnie kell magát a perben.

Nem járható út

Nem jelent változást a bírósági eljárást illetően ez az ítélet – reagált kérdésünkre Milu Timoce, Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje. Mint elmondta, jelenleg a várost egy ügyvéd képviseli a per tárgyalásain, ugyanakkor,

annak ellenére, hogy ezt az határozatot érvénytelenítették, az önkormányzatnak nem kötelező magánfélként részt vennie az eljárásban, és új határozat elfogadására lesz szükség.

,,Az eljárásjog szerint jelenleg már nem lehet magánfélként belépni a perbe, mert erre a büntetőjogi perrendtartás világos határidőket ír elő. Természetesen, ha károkozást állapítanak meg, van erre más lehetőség, polgárjogi, közigazgatási eljárás indítása, de nem hiszem, hogy erre szükség van” – értékelt az ügyvéd. Hozzátette:

a bíróság nem kötelezhet egy helyi hatóságot, hogy magánfélként lépjen be egy bírósági eljárásba, ez a helyi önkormányzat döntése.

Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg több mint három éve a DNA, a pert a Maros Megyei Törvényszéken tárgyalják.