Már nem tudták megműteni, meghalt a májátültetésre váró kisbaba

Barabás Hajnal 2018. december 25., 15:08

Januárban műtötték volna meg egy hannoveri kórházban azt a gyimesbükki kisbabát, akinek sürgős májátültetésre volt szüksége, azonban a kislány szervezete nagyon legyengült, és december 21-én éjszaka elhunyt.

Súlyos májelégtelenségben szenvedett a kislány, már nem tudták megműteni. Archív Fotó: Pinti Attila

Szomorú hírrel hívott fel Colceri (Sípos) Mária gyimesbükki édesanya, hogy közölje, a közel egyéves kislánya jobb létre szenderült. Az utóbbi időben a németországi Hannover városában kezelték Anasztáziát, miközben vizsgálatokat végeztek a családtagokon, hogy kiderítsék, melyikük felelne meg májdonornak a kisbaba számára.  Úgy tervezték, januárban végzik el rajta az életmentő műtétet, hogy addigra megerősítsék a kicsi szervezetét.

Sajnos nem tudták megmenteni, nagyon legyengült az állapota, egy darabig úgy tűnt, megerősödik, jó kedvű volt, játszadozott, aztán egyik napról a másikra rohamosan romlott az állapota, és rövid időn belül meghalt

– osztotta meg a fájdalmas tényt az édesanya. Hozzátette, a kicsi holttestének hazaszállítását egy csíkcsicsói temetkezési cég vállalta, erre pedig akkor kerülhet sor, miután kibocsátják a halotti bizonyítványt. Anasztázia számára korábban gyűjtést szerveztünk, hogy elvégezhessék a májátültetést, akkor 12 ezer lej gyűlt össze adományozók jóvoltából. Noha a szülők is mindent megtettek, a kislányt mégsem sikerült megmenteni.

{K1}

{A}