Átadták a Bálint András-emlékdíjat

Molnár Rajmond 2018. december 21., 19:15

Huszonnegyedik alkalommal adták át péntek délelőtt a csíkszeredai Székelyföld Galériában a Bálint András-emlékdíjakat. Az eddigiektől eltérően idén nem újságírók kapták, hanem a magyar közszolgálati televízió Hazajáró turisztikai-honismereti magazinműsorának munkatársai.

Fotó: Gábos Albin

Az összevont díjat idén egy budapesti csapat kapta. „A Hazajáró műsor megismerteti a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit, illetve az ott élő magyarok mindennapjait. A műsor viszont már túljutott a Kárpát-medencén, a világ számos pontjáról tudósítottak.

A csapat hasonló szellemben végzi a munkáját, mint az egykori újságíró, Bálint András”

– hangzott el az átadáson. Az összevont díjat a műsor munkatársa, Molnár Sándor vette át.

Az újságíróknak évente kiosztandó díjat a Hargita napilap egykori szerkesztője, publicistája, a Sóvidékről származó Bálint András (1943–1994) emlékére alapították, aki – egykori kollégái szerint – szerkesztőként mindig azt szorgalmazta, hogy az újságíró legyen szemfüles, felkészült, ismerje a terepet, az írása legyen szép és igaz, kerek és tartalmas, közérthető és gondolatébresztő.

{A}