Adatokat gyűjt a bíróság, januárban lehet újabb tárgyalás Borbolyék perében

Kovács Attila 2018. december 07., 09:02

Közel egy éve, hogy a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper tárgyalásának vezetésére új bírót jelöltek ki, miután a korábbi távozott. Azóta még a tanúk újbóli meghallgatása sem kezdődött el.

Közel öt éve van az ügycsomó a törvényszéken. Képünk illusztráció Fotó: Kovács Attila

Mivel az érvényben lévő rendelkezések szerint a büntetőperek bizonyítási eljárásait vezető bírónak kell meghoznia az ítéletet is egy per során, a korábbi bíró pedig távozott, a már elkezdett eljárást Borbolyék esetében is meg kell ismételni. Így

ismét meg kell hallgatni a vádlottakat, amennyiben vallomást akarnak tenni, illetve a tanúkat is.

Az említett per idén még nem jutott el idáig, mert különböző, a vádlottak ügyvédei által megfogalmazott kéréseket, kifogásokat kellett elbírálni. Ugyanakkor a bíró írásban kért tájékoztatást az Országos Korrupcióellenes Ügyészségtől (DNA), a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI), valamint a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől az elrendelt lehallgatások okairól, illetve a SRI és a DNA nyomozást, lehallgatásokat érintő együttműködéséről.

{A}

A legutóbbi, novemberben elküldött átiratra, amelyben a bíróság arra kér választ, hogy a hírszerző szolgálat milyen tevékenységet végzett a DNA által elrendelt műszaki megfigyelés, a nemzetbiztonsági okokból folytatott vizsgálat, illetve az ügyészek rendelkezései alapján, még nem érkezett válasz.

A Hargita Megyei Törvényszéken ezért a csütörtöki tárgyalást, amelyen a legtöbb vádlott és ügyvédeik éppen emiatt meg sem jelentek, el kellett napolni.

A bíró megjegyezte, mivel az ügy szempontjából fontosnak tartja ezeket az információkat, nem tehet mást, mint hogy elfogadja az ügyvédek által benyújtott halasztási kéréseket. A per tárgyalása januárban folytatódik, várhatóan a kért adatok birtokában.

Kifogásolt útfelújítások

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, és vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat alapján az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.