Új helyszínen nyitják meg pénteken a székelyudvarhelyi jégpályát

Kovács Eszter 2018. december 06., 16:41

Új helyszínen és módosult programmal nyit meg péntek délután a székelyudvarhelyi jégpálya: a korcsolyázni vágyók délelőtt és délutánonként is használhatják majd a létesítményt, az árakban idén nem lesz változás.

Közelebb az emberekhez Fotó: Barabás Ákos

Ugyan nem Mikulás napján, de csupán kis késéssel a hét végén megnyit a székelyudvarhelyi jégpálya, közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Azonban a korábbi évekkel ellentétben

idén a korcsolyázni vágyók a városi parkban lévő minifocipályán (a Jungle Étterem mögött) élvezhetik majd a friss jeget.

A változtatásra azért volt szükség, mert a korcsolyapálya megszokott helyszínén – a városi strand szomszédságában – jelenleg is építik a majdani pálya befedésére szolgáló sátor tetőszerkezetét, mondta el kérdésünkre Ember Attila. A polgármesteri hivatal referense kifejtette, a fedett pályához szükséges szerkezet és sátor megépítésének ideje alatt lehetetlen volna a területen korcsolyázni. „Mivel nem szeretnénk megfosztani az udvarhelyieket a korcsolyázás lehetőségétől, erre a szezonra a minifocipálya területére költöztettük a pályát” – magyarázta az illetékes.

Fotó: Barabás Ákos

Készül a lefedés

A pálya lefedéséhez szükséges szerkezet építését egyébként hamarosan felfüggesztik, tudtuk meg, ugyanis egyes munkafázisokat télen nem lehet elvégezni, ezért valószínűleg jövő év tavaszáig tartanak majd a munkálatok. „Reményeink szerint a következő szezonban már fedett pályán korcsolyázhatunk” – jegyezte meg Ember Attila.

Új program, régi árak

Nemcsak a helyszín, hanem a jégpálya nyitvatartása is módosul idén. A korcsolyázni vágyók naponta 10 és 12, illetve 18 és 20 óra között használhatják a pályát. Továbbá pénteken késő este – 20 és 22 óra között –, illetve szombaton és vasárnap délután – 16 és 18 óra között – is lehet majd korcsolyázni. Az árak változatlanok maradnak: 5 év alattiaknak ingyenes, gyerekeknek (18 éves korig) 4 lejbe, felnőtteknek pedig 5 lejbe kerül majd a kétórás belépő.

{A}