Hazai pályán is kikaptak Nagyváradtól

Horváth Bálint Ottó 2018. december 05., 20:33

Hiányos játékoskeretével a Marosvásárhelyi VSK esélytelen volt a Nagyváradi VSK-val szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga B értékcsoportjának hétközi, 11. fordulójában tizenhét pontos vereséget szenvedett.

Nem sikerült megfelelően helyettesíteni a hiányzókat a vásárhelyieknél Fotó: Haáz Vince

Három meghatározó játékosa nélkül volt kénytelen lejátszani a szerdai mérkőzést a marosvásárhelyi csapat. A sérült Angel Robinson és Mészáros Kata mellett ugyanis Bianca Voica sem léphetett pályára, mivel a vasárnapi, hosszabbításban megnyert kézdivásárhelyi meccs végén összekapott a KSE egyik játékosával, Csurulya Helgával. A botrányos esett következtében mindkét fél játékosát kizárták a játékvezetők.

Visszatérve a Nagyvárad elleni találkozóra, a vásárhelyiek mindössze az elején tudtak lépést tartani vendégeikkel, akik a második játékrészben elhúztak, ezzel pedig el is döntötték a meccset.

A folytatásban nem tudott közelebb férkőzni a Ionel Brustur által irányított csapat,

amely nagyon gyenge dobószázalékkal rendelkezett, és bár megnyerte az utolsó negyedet, még ötven pontig sem jutott el.

Végig nagy hátrányban játszottak a hazaiak Fotó: Haáz Vince

A két csapat közötti előző mérkőzés szintén a nagyváradiak győzelmével zárult, akkor csak öt ponttal, 58–53-ra nyertek, ezúttal azonban egyértelmű volt a fölényük. A sorozatban második hazai meccsét elveszítő marosvásárhelyi csapat a hét végén szabadnapos lesz, majd a jövő szerdai újabb hétközi játéknapon ugyancsak itthon játszik, az éllovas Konstancai Phoenixet látja vendégül.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, B értékcsoport, 11. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Nagyváradi VSK 45–62 (10–11, 7–21, 10–13, 18–17)
A vásárhelyiek pontszerzői: Radu 12, Maxim 10, Badi 8 (1), Feiseș 8 (1), Bokor 4, Ignat 2, Bobar 1. Játszott még: Plăvițu

További eredmények:
Municipal Alexandria–Kézdivásárhelyi SE 61–50 (23–12, 13–19, 13–12, 12–7)
Bukaresti Rapid–Bukaresti Agronomia 73–59 (20–16, 18–14, 24–17, 11–12)
A Konstancai Phoenix szabadnapos volt

Ranglista:
1. Konstancai Phoenix 17 pont (8 győzelem/1 vereség)
2. Bukaresti Rapid 16 (6/4)
3. Marosvásárhelyi VSK 16 (6/4)
4. Nagyváradi VSK 15 (6/3)
5. Kézdivásárhelyi SE 12 (3/6)
6. Municipal Alexandria 12 (2/8)
7. Bukaresti Agronomia 2/7 (11).