Múltbeli történet modern feldolgozásban

Fülöp-Székely Botond 2018. december 05., 09:11

Feleleveníteni a múltbeli értékeket, párhuzamot vonva a jelenlegi helyzettel – ez a célja A kitartás története című amatőr színdarabnak, amelyet a bétai, székelydobói és székelyvágási fiatalokból álló Három Hegy Ifjúsági Egyesület készített. 

Mit posztoltak volna az egykori elődök? Az alkotók így képzelték el Fotó: A kitartás története/Facebook

Az 1918 előtti időszakot eleveníti fel a Három Hegy Ifjúsági Egyesület által készített amatőr színdarab, amelyben bétai, székelydobói és székelyvágási fiatalok szerepelnek. Az előadás két kitalált helybéli fiatal élettörténetét mutatja be születésüktől egészen 1918-ig – tudtuk meg Gál Barnától. A Három Hegy Ifjúsági Egyesület elnöke a történetvezetéssel kapcsolatban elmondta,

a fiú és a lány szerelmesek lesznek egymásba, majd összeházasodnak, ami után az Amerikai Egyesült Államokba mennek pénzt keresni,

hogy házat építhessenek szülőföldjükön. Onnan hazatérve a férfinak később be kell vonulnia katonának, majd harcolnia az első világháborúban, és végül a fogságból tér ismét haza. 

Egy fiatal pár küzdelmeit mutatják be az amatőr színészek Fotó: A kitartás története/Facebook

A történet írói a falusiak hétköznapjaira fektettek nagyobb hangsúlyt,

nem céljuk a háború elemzése,

egyszerűen az akkori mindennapi problémákat és értékeket igyekeztek felidézni. A darab érdekessége, hogy a nézők időnként egy-egy beállított fotót láthatnak, amely az amatőr színészeknek köszönhetően megelevenedik. „Célunk, hogy felelevenítsük az akkori értékeket, párhuzamot vonva a mostani helyzettel. Őseink helytállását és kitartását mutatjuk be” – hangsúlyozta Gál. A színdarabot szombaton este hét órától adják elő a bétai kultúrotthonban.

Gál Barna megjegyezte,

képregényekben bontanák ki még jobban a színdarabban lévő jeleneteket.

A cél, hogy még vonzóbbá tegyék a történetet a mai fiatalok számára. Elképzelésükről már szakemberekkel is egyeztettek.

{A}

A színdarab Facebook-os reklámkampánya komikumával erősíti a múlt és a jelen közti ellentétet. Úgynevezett mémekké alakított fotókon láthatók a korabeli ruhákba öltöztetett amatőr színészek, akik egy-egy élethelyzetet mutatnak be. Itt a helyi babonák, szokások és beszédstílus is lényeges szerepet kap. A projekt révén

az ötletgazdák azt mutatják meg, hogy mit posztolnának az interneten a korabeli emberek.

Ezeket a komikus fotókat A kitartás története című Facebook-oldalon lehet megtekinteni.

Fotó: A kitartás története/Facebook