Kopjafát állítottak Fodor Imre emlékére Szovátán

Szucher Ervin 2018. december 03., 15:52

Kopjafát állított Fodor Imre, Marosvásárhely néhai polgármestere és a Székely Nemzeti Tanács egykori elnöke emlékére az Outward Bound Románia Alapítvány. A nemzetközi ifjúsági szervezet így kívánt tisztelegni egykori alapítója és vezetője emléke előtt.

Fotó: Kerekes Pál Péter

Szombattól négy nyelven feliratozott kopjafa őrzi Fodor Imre, Marosvásárhely utolsó magyar polgármesterének emlékét az Outward Bound Románia Alapítvány (OBR) szovátai táborának bejáratánál. A három évvel ezelőtt elhunyt Fodor volt az, aki 1993-ban Románia is megalakította az Európa-szerte ismert OB-t, ugyanakkor élete végéig elnökként vezette az ifjúsági alapítványt.

Rengeteg órát töltöttünk együtt, álmodtunk, terveztünk, stratégiákat alkottunk, írtunk, mindezt több éven keresztül a kizárólag általa, saját költségén fenntartott irodában.

Együtt álmodtuk meg az Outward Bound ifjúsági központot, vásároltuk meg a szervezet részére a volt termelőszövetkezet ingatlanjait Szovátán, fejlesztettük lépésről lépésre azt a központot, amely ma több mint hatvan személynek tud szállást, ellátást és minőségi programokat biztosítani, és azt a szervezetet, amelynek tanfolyamain a kezdetektől 50 ezer fiatal vett részt” – hangsúlyozta a hétvégi ünnepélyen Horváth-Kovács Ádám, az alapítvány ügyvezető igazgatója, aki már a kezdetektől együtt dolgozott Fodorral. Noha időközben közéleti vállalásai miatt az alapító kevesebb energiát tudott fektetni a szervezet munkájába,

mindvégig megmaradt az Outward Bound Románia elnökének, és a szervezet életének minden fontos momentumában jelen volt, tanácsokat adott, bátorított, kitartásra buzdított, kapcsolatai által támogatókat szerzett.

Részt vett a vezető-, illetve közösségfejlesztő programok előkészítésében, lezárásában, rendkívül büszke volt a romániai Outward Bound etnikumközi kapcsolatokat fejlesztő hazai és nemzetközi tevékenységére, arra, hogy a szervezet trénereit más európai országokba is hívják tanfolyamokat tartani.

Fotó: Kerekes Pál Péter

Amikor Marosvásárhely elöljárójává választották, a polgárokkal való kapcsolattartás céljából, a természetközeliség jegyében, ő volt az, aki segédjével kigondolta a májusi túrázás-gulyásozás tervét, amely tevékenységet alpolgármestersége alatt is folytatott. Polgármestersége idején egyik fontos célkitűzése volt a civil szervezetekkel, valamint a testvérvárosokkal való kapcsolatok fejlesztése, támogatása.

Neki köszönhetően nyerte el Marosvásárhely az Európai Tanács díszzászlaját.

A szovátai eseményen, ugyan nem lehetett jelen, de üzenetben „szólt” Fodor Imréhez Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország volt csíkszeredai főkonzulja, jelenlegi országgyűlési képviselő.

{A}