Hosszú idő után Hadnagy is pályára lépett

Sánta Imre 2018. december 01., 10:05

Mostoha időjárási viszonyok között ért el döntetlent a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 17. fordulójában a Jászvásári Poli CSM vendégeként. A háromszékiek korán vezetéshez jutottak, de végül be kellett érniük egy ponttal.

Havas, jeges játékfelületen fociztak. Nem volt veszélytelen Fotó: Facebook/FC Politehnica Iași

Havas, helyenként jeges játékfelület és farkasordító hideg fogadta a pályára lépő csapatokat, ami nem kedvezett a labdarúgásnak, és a nézőket is távol tartotta a mérkőzéstől.

Az időjárási viszonyokhoz azonban leghamarabb a háromszékieknek sikerült alkalmazkodniuk, hiszen mindjárt az első lehetőségüket gólra váltották:

a 8. percben Tandia egy csel után a baloldalról gurított középre, az érkező Vașvari pedig kapásból a hosszú sarokba helyezte a labdát (0–1).

A vezető találat megszerzése után a piros-fehérek próbálták tartani az eredményt, a házigazdák pedig átvették a kezdeményezést, de nagy helyzetig nem jutottak, többnyire csak sarokrúgásokból veszélyeztettek.

A 21. percben elvégzett sokadik szöglet után azonban megszületett az egyenlítő találat: elsőre még felszabadított az OSK védelme,

de Platini kaparintotta meg a játékszert, majd ismét középre ívelt, ahol Flores senkitől sem zavartatva fejelhetett, a labda pedig Fejér lábai között a hálóba csorgott (1–1).

A folytatásban is a moldvai csapat játszott mezőnyfölényben, viszont a nagy lehetőségek a szentgyörgyiek előtt adódtak. Előbb a 27. percben volt Simonovszki lábán az újabb találat, de jó helyzetből nem találta el a kaput, majd a 41. percben Tandia állt közel a gólszerzéshez, a hosszú sarok felé tartó lövését azonban védte Târnovanu.

Szünetről visszatérve is a jászvásáriak tűntek határozottabbaknak, és a 48. percben De Moura hibája nyomán Flores került helyzetbe, viszont rosszul találta el a labdát, így lövése nem jelentett veszélyt Fejér kapujára.

{A}

Néhány perccel később a túloldalon is érkezett a válasz, a hazaiak hálóőrének Vașvari életerős löketét kellett kitornáznia a léc alól.

Ezzel azonban mindkét csapat ellőtte a puskaport, ugyanis a mérkőzés hátralevő részében néhány távoli próbálkozáson kívül alig történt említésre méltó esemény.

A lefagyott pálya fizikailag sokat kivett a játékosokból, Eugen Neagoe pedig hiába küldte játékba Hadnagy Attilát is, ez sem bizonyult elegendőnek a győztes találat megszerzésére.

Hadnagy egyébként ebben a bajnoki idényben még egy meccsen játszott, a Dunărea Călărași elleni találkozó (augusztus 31.) 84. percében csereként lépett pályára. Ezután a Dunaszerdahely csapatával játszott barátságos találkozón több időt is focizhatott, és még gólt is lőtt.

Az utóbbi időben kevés meccsen játszott a szentgyörgyi csatár. Archív Fotó: Pál Árpád

Igazságos döntetlen született a péntek esti összecsapáson, és a Jászvásáron szerzett ponttal a piros-fehérek biztosan megőrzik helyüket a felsőházban.

A piros-fehérek számára egymás után két hazai mérkőzés következik: előbb december 5-én, szerdán 20 órakor az FCSB, majd december 10-én, hétfőn 17.30-kor az FC Botoșani együttesét fogadják a sepsiszentgyörgyi városi stadionban.

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Előre tudtuk, hogy milyen hőmérsékletre kell majd számítanunk, de sajnos az időjárási viszonyokon nem tudunk változtatni.

Gratulálok a csapatnak, mert a fiúk ma is bebizonyították, hogy karakteres játékosok, és megfelelő hozzáállást tanúsítottak.

Meg voltam győződve, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a győzelemért. Ez nem jött össze, de végül is örülök annak, hogy veretlenül távozunk innen, mert meglátásom szerint a Poli jó csapat, és nem a sereghajtók között van a helye.”

Flavius Stoican, Poli CSM: „Mondhatnánk, hogy csak egy döntetlent értünk el, de egy olyan csapattal találkoztunk ma, amely remekül lefödi az egész pályát. És ebből a szempontból Neagoet dicséret érdemli. A hideg ellenére egy jó iramú meccset játszottunk. Talán nekünk volt több lehetőségünk, de úgy vélem, igazságos eredmény született.”

Labdarúgás, 1. Liga, 17. forduló, Jászávásár, Emil Alexandrescu Stadion:
Jászvásári Poli CSM–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (1–1),
gólszerzők: Flores (21.), illetve Vașvari (8.)
Jászvásár: Târnovanu – Gallego, Mihalache, Frăsinescu, Sin – Qaka, Cioinac, Platini, Flores (Petre, 71.), Sanoh (Zaharia, 59.) – Cristea (Bekui, 78.). Edző: Flavius Stoican.
Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Viera, Rus, Ștefan (Hadnagy, 75.) – Velev, Karnickij, Nouvier (Mensah, 84.), Vașvari, Tandia – Simonovszki (Sato, 57.). Edző: Eugen Neagoe.
Sárga lap: Karnickij (74.).
Játékvezetők: Alexandru Tudor (Bukarest), Ovidiu Artene (Vaslui), Bogdan Gheorghe (Bukarest).

További mérkőzések

Kolozsvári CFR–FC Voluntari 5–0 (1–0),
gólszerzők: Țucudean (26., 56., 62.), Manea (84.), Costache (89.)

szombat:
14.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Concordia Chiajna
20.00 FC Viitorul–Bukaresti Dinamo

vasárnap:
17.00 Universitatea Craiova–Dunărea Călărași
20.00 FCSB–Medgyesi Gaz Metan

hétfő:
20.00 Astra Giurgiu–FC Botoșani.

{S1}