Tanműhely, falumúzeum vagy kiállítótér is lehet az évek óta bezárt épületegyüttesben

Kovács Attila 2018. december 03., 09:10

Felújításra szorulnak a csíkdánfalvi volt kerámiagyártó műhelyek, illetve a szövöde, amelyek most már hivatalosan is a helyi önkormányzat tulajdonát képezik. Az állagmegőrzési munkálatok az elsődlegesek, de az épületegyüttes új funkcióján is gondolkodnak már.

Új funkciókat kell adni az épületeknek, előtte viszont felújításra van szükség. Archív Fotó: Gecse Noémi

Idén lett az évek óta elhagyatott épületegyüttes – a volt kerámiagyártó műhelyek, illetve a szövöde – hivatalos gazdája a csíkdánfalvi helyi önkormányzat, miután sikerült megállapodni a tulajdonosokkal a vételárban, és ennek felét ki is fizették. Az ügylet teljes lezárásáig még egy lépés hátravan, ugyanis

a 300 ezer lejben meghatározott összeg második felét az év végéig kell törleszteni.

Ezt kérdésünkre Bőjte Csongor Ernő polgármester is megerősítette, hozzátéve, hogy az ingatlanok telekkönyvezése is megtörtént a község nevére.

A következő lépés a leromlott épületek felújítása lenne – körvonalazta a községvezető, aki szerint, ha teljes felújításra nem is gondolhatnak azonnal, legalább

az állagmegőrzés érdekében szükséges beavatkozásokat el kellene végezni a következő évben.

Azt még nem tudják, hogy mennyi pénzre lesz szükség a munkálatokhoz, ezt felbecsülni csak akkor lehet, miután a vételár második részletének kifizetésével ténylegesen birtokba veszik az ingatlanokat. Ugyanakkor a szükséges pénz forrását is meg kell találni még. Hogy milyen funkciót kaphatnak majd az épületek, az később dől el – korábban felmerült a dánfalvi fekete kerámia előállításának újraindítása, de akár iskolai tanműhely, falumúzeum vagy kiállítóterem létrehozására is látnának lehetőséget.

{A}

A vételárat a község önkormányzata megbízásából tavaly ősszel elkészült értékbecslés alapján határozták meg, ez az összeg pedig jelentősen elmarad egy korábbi hasonló felértékeléstől, amelyet egy felszámoló cég készíttetett – akkor 100 ezer euróra becsülték az épületek és 14 ezer euróra a terület értékét.

Két árverést is tartottak tavaly, de egyik alkalommal sem jelentkezett senki.

Az önkormányzat vásárlási ajánlatát a tulajdonosok később elfogadták, és létrejött a megegyezés. A község központjában található volt kerámiagyártó üzem fénykorában jelentős számú alkalmazottat foglalkoztatott, akárcsak a gyapot- és gyapjúszövöde. A 2007-ben több részvényessel megalakult Csíkdánfalvi Népművészeti Szövetkezet először csak a szövödét működtette, később a kerámiaedények készítése is újraindult, de egy év után leállt. A kihasználatlanul álló épületegyüttes értékesítésére a részvényesek által kért felszámolás bizonyult a legrövidebb eljárásnak.