Magyarok nyomában Etiópiában

Jászberényi Sándor 2018. november 27., 14:44

Etiópia jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő afrikai ország, amellyel Magyarországnak komoly gazdasági kapcsolatai vannak. Az etióp kereszténységről, arról hogy miként kerül egy magyar Afrikába, hogy mit kerestek a székelyek II. Menelik etióp császár udvarában Szélinger Balázs történészt, külgazdasági attasét kérdeztük.

Szélinger Balázs Fotó: Szélinger Balázs gyűjteménye

– Miért indul el egy magyar Afrikába?

– A gyermekorvos édesapám úgy döntött ötvenévesen, hogy ideje egy kis pénzt keresni, és elvállalt egy állást Algériában. Egy nyári szünetben voltam kint nála 1986-ban, majd 1987-ben érettségi után kimentem még egy évre. A Bejaia nevű városban laktunk, ahol sok nem algériai afrikai egyetemista volt, például Burundiból. Amikor 1988-ban hazaköltöztünk, elkezdett hiányozni Afrika, és ezt olvasmányokkal igyekeztem pótolni. A „véletlen” úgy hozta, hogy az első könyvek közül több is Etiópiáról szólt. Sokkal jobban érdekelt, mint a többi afrikai kultúra.

– Miért?

– Mert párhuzamokat találtam a magyar és etióp kultúra, történelem között. Az egyik legerősebb ilyen a Sion-toposz (etiópiai nyelveken Cion). Ahogyan a török fenyegetés hatására mi a kereszténység keleti védőbástyájának tartottuk magunkat, ők más iszlám népek fenyegetése miatt

a kereszténység déli védőbástyája voltak.

Ez nálunk, mármint a Sion (Isten választott népe, ígéret földje) elsősorban az irodalomban jelent meg Balassitól Adyig, de nagyon erős az egyházi énekekben is. Etiópiában mivel sokáig nem volt világi irodalom, kizárólag az egyházi szövegekben van jelen, de ott nagyon erősen. A keresztény etiópok közül ma is hisznek ebben.

Ashenda: a csak Tigré tartományban megtartott ünnep, augusztus végén. A hajadon lányok dobokkal, énekelve járják az utcákat Fotó: Szélinger Balázs

Egyébként a konyhánk is hasonló. Az etiópok nem akarják elhinni sokszor, hogy van még rajtuk kívül olyan nép, amelyik ennyi pirospaprikát használ, és

tátott szájjal néznek a vendéglőben, amikor a magyarok gond nélkül megeszik az ő csípős ételeiket.

Szóval, rájöttem, hogy én Afrikával és ezen belül Etiópiával akarok foglalkozni.

– Magyarországon ehhez mit kell tanulni?

– Hát ez az. Otthagytam az orvosi egyetemet, és beiratkoztam a Szegedi (akkor még József Attila) Tudományegyetem történelem szakára, azzal az eltökélt szándékkal, hogy én Afrikára specializálódom. Az egyetemen döbbentem rá arra, hogy nemhogy Szegeden, de az egész országban soha nem volt afrikanisztika tanszék. Az ELTE-n egy időben volt valami rövid próbálkozás, de sohasem jutott el a tanszékig. (Zárójelben jegyzem meg, hogy e téren ma kicsivel jobb a helyzet: Pécsett működik egy afrikanisztika műhely Tarrósy István barátom jóvoltából, ill. 2016 óta az MTA-nak van Afrika Albizottsága – de csak azóta...) Egyszóval történész hallgatóként nem voltam könnyű helyzetben, gyakorlatilag magamat képeztem (rendelkezésemre állt az egyetemi könyvtár), magamnak találtam ki a kutatási témákat. Óriási szerencsém volt, hogy J. Nagy László professzor felkarolt, mert látta, hogy lelkes vagyok egy olyan területen, ami Magyarországon szinte teljesen hiányzott akkor.

A Mekelei Egyetem alapképzésre járó diákjai, akiknek Szélinger Balázs volt az oktatójuk Fotó: Szélinger Balázs

1998-ban jutottam el először Etiópiába, nagyon kevés pénzből (konzerv, zacskósleves, háztartási keksz), egy hónapot töltöttem Addisz-Abebában. Hihetetlen élmény volt élőben látni azt az országot, amiről már olyan sokat tudtam…

Az az egy hónap teljesen megváltoztatta az életem, az antropológusok ezt hívják kultúrsokknak.

2009-ben doktoráltam, tanítottam, idegenvezetőként utakat vezettem Etiópiába.

– 2010-ben pedig elkezdett tanítani a mekeléi egyetemen Etiópiában.

Egy nyári reggel azzal az ötlettel ébredtem, hogy gyorsan összeütök egy angol nyelvű önéletrajzot, és elküldöm pár etiópiai egyetemnek. Nem vicc: egy ismert internetes kereső segítségével gyűjtöttem pár e-mail-címet, és elküldtem három egyetemnek. Egy sosem válaszolt, egy másnap visszaírt, hogy sajnos nincs történelem tanszékük, Mekeléből harmadnapra érkezett válasz, hogy „we are happy to employ you”. Mozgalmas nyár következett. Egyrészt le kellett szerveznem, hogy az iskolából, ahol tanítok, elengedjenek, ami nem szerencsés tanévkezdés előtt, de mind a diákjaim, mind a tanári kar mindenben támogatott. Az iskolaigazgató, Gál Béla tanár úr például abba is belement, hogy két évig fizetés nélküli szabadságra menjek, hogy vissza tudjak jönni, ha nem jól sülnek el a dolgok.

Szélinger Balázs az etióp bajnok Haile Gebrselassie-vel. Ő etióp középtáv-, hosszútáv- és utcai futó atléta. Kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok sportoló Fotó: Szélinger Balázs gyűjteménye

2010 szeptemberében érkeztem meg Mekelébe. Minket alapvetően a mesterképzés beindítására szerződtettek. Ez sikerült is, és én itt északkelet-afrikai kurzusokat, történetfilozófiát és kutatási módszertant tanítottam. Csak érdekességképp: a kedvenc kurzusomnak ez volt a címe: „Tények, legendák és mítoszok Északkelet-Afrika történetében és történetírásában”. Sába királynőjétől kezdődően, a János Pap-legendán át Ryszard Kapuscinski lengyel újságíró híres-hírhedt művéig mindent érintettünk. Ilyesfajta történelemoktatás addig talán csak az addisz-abeba-i egyetemen folyt, de nekünk alig képzett vidéki diákok jutottak, így szinte minden kurzust azzal kellett kezdeni, hogy „leépítsük” azt a rengeteg ál- és félismeretet, amit magukkal hoztak.

– Hogyan lehet kutatni Afrikában?

– Akik őstörténetet kutatnak Afrikában, vagy ún. etnotörténészek, azoknak a terep aranybánya. Afrikai terepen nem lehet csak történésznek lenni, mindenképp segítségül kell hívni a néprajztudományt vagy az antropológiát, mert írott forrás nagyon kevés van. Szóbeli hagyományokra (oral history) és tárgyi emlékekre kell hagyatkozni. Én viszont modern korral foglalkozom, ami megnehezítette a dolgomat, de azért megtaláltam a lehetőségeket. Mint említettem, mi indítottuk be 2010-től a mesterképzést, ami azzal is járt, hogy szükség volt egy kutatói könyvtárra. Egyrészt kaptunk adományokat szakkönyvekkel (pl. Londonban élt egyik etióp diplomata 2500 kötetes könyvtárát!), magunk is vettünk könyveket, olykor a saját példányainkat is beadtuk, de szakképzett könyvtáros nem volt. Így ezt teljes mértékben magamra vállaltam,

egymagam tologattam könyvespolcokat, katalogizáltam több mint hatezer kötetet, és tanítottam a diákokat, hogy kell egy modern könyvtárat használni.

Élveztem ezt a munkát is a tanítás mellett. Mindeközben jutott azért idő arra is, hogy részt vegyek többszereplős kutatási projektekben (én végeztem az irodalmi háttéranyagok feldolgozását), és sajtó alá rendeztem Sáska László etiópiai emlékiratait az olasz megszállás időszakáról, ami végül Amerikában jelent meg a Red Sea Press nevű kiadónál.

– Etiópiát Európában keresztény államnak látják. Mennyiben igaz ez?

– A kérdés határozottan bonyolult. Az igaz, hogy 1974-ig, a császárság megdöntéséig államvallás volt az ortodox kereszténység, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy Etiópia mai határai csak a 19. század végén kezdtek kialakulni. A kereszténység a 4. században jelent meg a térségben, de az iszlám is igen korán, még Mohamed életében. Az etióp ortodox keresztények az ún. őskeleti egyházak közé tartoznak, amelyek közül talán az egyiptomi koptok a legismertebbek, de számszerűen az etióp ortodoxok vannak a legtöbben, talán kb. 40 millió (csak becslések vannak, senki sem tudja pontosan). Izgalmassá és egyedivé két dolog teszi az etióp kereszténységet. Egyrészt nagyon hamar, a 431-es kalkedoni zsinattal elszakadtak a kereszténység fő áramlataitól, amihez hozzájárult később a nagyfokú földrajzi elszigeteltség is az iszlám hódításai miatt.

Mekelei utcakép Fotó: Szélinger Balázs

Korábban már említettem, hogy az etióp keresztények Sionként, azaz az Ígéret Földjeként tekintenek Etiópiára. Ennek forrása a Kebra Nagaszt, a „Királyok Törvényei”, ami sok etióp számára a testamentumokkal egyenértékű. Ez is az Ígéret Földjeként tekint Etiópiára, sőt az etiópokra, mint az új választott népre. Érthető, hogy az Ígéret Földjének tökéletesnek kell lennie, hiszen Isten adta az etiópoknak, ezért ezen a földön minden változás Isten elleni vétek. Ennek a felfogásnak, bármennyire is tiszteletben akarja tartani az ember, igen káros hatása van pl. a fejlesztési projektekre.

Itt minden kétszer annyi ideig tart, mint másutt Afrikában,

és ha nem azzal kezdik, hogy meggyőzzék a helyi klérust a fejlesztés hasznosságáról, akkor a kimenetel nagyon is kétséges.

{A}

A mindennapokban keresztények és muszlimok békében élnek egymás mellett, sőt látogatják egymás szent helyeit, a szomszédok ajándékot küldenek a másik vallási ünnepén. 1896-ban és 1935-ben, az olaszok elleni háborúk előestéjén közösen imádkoztak az ország megvédéséért. Ehhez hasonló dolgokra szerintem nincs példa más ország történelmében.

– Az iszlamista terrortól a leginkább a Közel-Kelet és Afrika szenved. Mennyiben érinti ez Etiópiát?

– Etiópiában nincs szélsőséges iszlám, ez bátran kijelenthető. Kétségtelen, hogy 10–15 éve voltak jelei annak, hogy szalafista, vahhabita szélsőségesek, vagy az Al-Shababhoz kapcsolható csoportok és a még ki tudja, miféle szervezetek próbálkoznak, de a jelek szerint ezeket sikerült eliminálni. Egyrészt az etióp elhárítás nagyon hatékony (igen jó nemzetközi kapcsolatokkal, CIA, Moszad, illetve Etiópia a globális „War on Terror” egyik bástyája a térségben), másrészt – ahogy korábban is említettem –, itt inkább a mérsékelt iszlámnak és a más vallásúakkal szembeni toleranciának vannak hagyományai, vagyis a táptalaj is igen keskeny lehet a szélsőségesek számára. Persze éhes, radikalizálódásra hajlamos tinédzserek mindig akadnak, ezért kizárni semmit sem lehet, de

azt, hogy itt az Iszlám Állam vagy annak jelentősebb sejtje megragadjon, azt nehéz elképzelni.

– A magyaroknak mióta van közük hivatalosan az országhoz?

Az etiópiai magyar nagykövetséget még Hailé Szelasszié császár alatt nyitották meg 1965-ben, amit aztán anyagi okokra hivatkozva zártak be 1992-ben. Én ezt akkor nagyon nagy hibának tartottam, hiszen Addisz-Abeba nemcsak Etiópia, hanem egész Afrika fővárosa, itt van az Afrikai Unió székhelye. Aki tehát Addisz-Abebában van, az ott van egész Afrikában. Végül 2015-ben nyitottunk újra, én 2017-től vagyok külgazdasági attasé. Egyébként még a követség nyitása előtt is

sok magyar próbált itt szerencsét.

Én a doktori disszertációmban is foglalkoztam az etiópiai magyar diaszpórával. Meglepő, hogy az ide vetődött magyarok döntő többsége viharsarki, partiumi vagy erdélyi. A Dunántúlról néhány főnemes jött csak vadászni, de nem telepedtek le.

– Mit lehet tudni az eitópiai székelyekről?

– Székely származású volt Sántha Béla. A székely favágó fiatalember 1898-ban szinte egyetlen fillér nélkül érkezett Etiópiába, de okos és ügyes üzleti politikával egy évtizeddel később már dúsgazdag kereskedőnek számított. A kutatások alapján tudjuk, hogy fűrészmalmot üzemeltetett Addisz-Alem közelében és fűrészáru-kereskedelemmel foglalkozott. Megrendelői között volt II. Menelik császár is, akivel kisebb afférja támadt a fizetési határidő miatt.

Etióp diákok Szélinger Szemináriumán a Mekelei Egyetemen Fotó: Szélinger Balázs

Gajdács Mátyás 1914-ben kelt egyik levelében így ír a székely emigránsról: „Sánthának szép fafeldolgozó üzeme van, ahol a fűrészeket egy kis folyó hajtja. Nagyon ügyes ember, mindent maga csinált. Ha Menelik élne, Sántha már nagyon gazdag ember lehetne.” Az utolsó mondat kissé rejtélyesen arra utal, hogy Sántha vállalkozásával II. Menelik halálát követően (1913) valami baj történhetett. Az I. világháború viszontagságai sem kímélték Sánthát. Feltételezzük, hogy a háborút követően hazatérését tervezgette, amikor tudomására jutott a trianoni békeszerződés. A hír hallatára öngyilkosságot követett el.

Etiópiában egyébként Gajdács Mátyás békéscsabai születésű polihisztor élt legtovább, 1911 és 1965 között, megúszta a Tanácsköztársaságot, Horthyt és Rákosit is. Az első világháborút nem, mert mint ellenséges állampolgárt 1916-ban internálták. Ugyancsak békéscsabai volt Dörflinger Sándor, akinek mozija és fényképész műterme volt. Ő itt is halt meg, és itt van eltemetve Addisz-Abebában. De voltak mások is, a legtöbben a 70-es, 80-as években, a szocialista kooperáció alatt, mintegy kétszázan.

A Szentháromság-katedrális, Addisz-Abeba: a freskón Mária és Jézus oldalán a császári házaspár. Hailé Szelasszié császár és felesége, Menen térdelnek, fent a két angyal képében két lányuk kerül megörökítésre Fotó: Szélinger Balázs

Érdekes művészeti kapcsolat alakult a 60-as években: Hailé Szelasszié császár felkérésére Kodály (aki akkor az MTA elnöke is volt) két fiatal magyar etnográfust küldött Etiópiába; Martin Györgyöt, hogy néptáncokat, Sárosi Bálintot, hogy népzenét gyűjtsön. Óriási anyagot gyűjtöttek a három hónapos kutatóút alatt, ez az anyag mind az MTA Zenetudományi Intézetében van, jelenleg zajlik a digitalizálása, és reményeink szerint egy ünnepi alkalom keretében valamikor 2019-ben sor kerülhet ennek az átadására.

Jelenleg, a nagykövetség diplomatáit nem számítva 3–4 magyar lehet Etiópiában.

– Mennyiben igaz, hogy az afrikai – itt elsősorban az etiópot értem – gazdaság sosem látott mértékben növekszik?

– A kommunizmus itteni bukása, 1991 óta a különbség elképesztő. Az elmúlt húsz év mindegyikében 10 százalék fölötti össztermékfejlődést mutatott Etiópia. Ez több éven át inkább a 20 százalékhoz volt közel. Sajnos Magyarországon még mindig régi sztereotípiák és rossz beidegződések kapcsolódnak Etiópiához, pedig jó üzleti lehetőségek vannak. Tavasz óta új miniszterelnök van, Abij Ahmed, aki fiatalos, lendületes. Vasutak épülnek, Etiópia részesedéseket vásárol több közeli tengeri kikötőben, úgyhogy bízom a további javulásban. 2020-ban újra választások lesznek, akkor sok minden eldől, de

az már most látszik, hogy az országnak az a célkitűzése, hogy „Afrika Kínája” legyen, pár éven belül megvalósul.

Elkészül a nílusi vízerőmű, bár lehet, hogy Egyiptom miatt nem fog azonnal száz százalék kapacitással működni. Etiópiában másutt is vannak erőművek, újak is épülnek, így az ország regionális energetikai nagyhatalom lesz tíz éven belül.

Mekelei Egyetem látképe Fotó: Szélinger Balázs

Szélinger Balázs – névjegy

Szélinger Balázs (PhD) diplomata az addisz-abebai magyar nagykövetségen, korábbi egyetemi tanár. 1969-ben született Szegeden. 2009-ben doktorált, disszertációjának a témája Magyarország és Etiópia formális és informális kapcsolatai 1869–1941 között. 2003-tól 2010-ig történelemtanárként dolgozott a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, 2010-től 2014-ig egyetemi adjunktus volt a Mekeléi Egyetemen, Etiópiában. 2016-tól 2017-ig az angliai Huddersfield-i Egyetem kutató főmunkatársa. 2017-től beosztott diplomata az addisz-abebai magyar nagykövetségen. Kutatási területei: modern etióp történelem, Afrika Szarvának története és kultúrája, magyar és közép-európai – afrikai kapcsolatok.