Magyar királyi gyalogezred Sepsiszentgyörgy főterén

Bíró Blanka 2018. november 14., 17:44

A brassói magyar királyi 24. honvéd gyalogezred történetét bemutató szabadtéri kiállítás nyílt szerdán Sepsiszentgyörgy főterén. A háromnyelvű pannókon elhelyezett korabeli fotókkal azoknak a háromszéki és barcasági katonáknak állítanak emléket, akik a 24. gyalogezredben szolgáltak.

Fotó: Kocsis B. János

„A mögöttünk hagyott évszázad igen keserű bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy bármilyen csábító és ígéretes szavakba is burkolták száz évvel ezelőtt a gyulafehérvári ígéreteket, az sok minden volt, de sem a románok, sem a magyarok számára nem hozta el a szabadságot, a jólétet. (…) Ennek az országnak olyan vezetőkre lenne szüksége, akik olyan nagyszerűek, mint akik száz évvel ezelőtt a fronton harcoltak.

Békeidőben egy ország akkor győztes, ha képes teljesíteni saját polgárainak akaratát.

Tehát azt várjuk el a százéves Romániától, hogy teljesítse a román és magyar emberek akaratát” – fogalmazott a megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

{A}

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, kötelességüknek érezték támogatni a fiatal történészek és képzőművészek által kezdeményezett szabadtéri kiállítás létrehozását, annál is inkább, hogy történelmünk e mozzanatáról, különösen a 20. század első feléről – de a második világégésről is – nagyon keveset tudunk; negyven évig nem is volt szabad kutatni, publikálni róla. A megnyitón a gyalogezred történetét Nagy Zoltán történész ismertette.

Fotó: Kocsis B. János

A szabadtéri kiállítást december 5-ig lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgyön, a pannókon a fotók mellett magyar, román és angol nyelven mesélik el a gyalogezred négyéves hadiútját, ugyanakkor a QR-kódokon keresztül további fotókat és információkat lehet online elérni. A kiállítás kurátora Nagy József gyergyóremetei hadtörténész volt, a tárlat anyagát Eugen Mirel, Éltes Barna, Hegyeli Attila, Magyarosi Sándor, Musát Arnold, Nagy Zoltán és Tóth-Bartos András állította össze.

Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János