Szülőknek lelki támaszt nyújtó önkénteseket toboroznak

Simon Virág 2018. november 13., 20:00

Marosvásárhelyen és Erdély több városában is meghonosítanának az Otthon segítünk szolgálatot, amely Magyarországon már tizenhat éve működik. Az erdélyi önkéntes koordinátorokat már kiképezték, az önkéntes segítők képzése most kezdődik.

Az önkéntes segítő a gyermekekkel is foglalkozhat, ha arra kérik. Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Az Otthon segítünk szolgálat magyarországi kezdeményezői idén több alkalommal is önkéntes koordinátorokat képeztek ki a magyarlakta területekről, hogy meghonosítsák az önkéntességen alapuló segítségnyújtást.

Marosvásárhelyen és környékén az egyik önkéntes koordinátor Szövérffi Melinda, akivel a programról és az általa nyújtott lehetőségekről beszélgettünk. Mint megtudtuk, az elmúlt időszakban végezték el a képzést Budapesten, s jelenleg Erdély több megyéjében önkénteseket toboroznak. Hangsúlyozta,

az otthon segítő szolgálat legfőbb célja baráti segítséget nyújtani azokban a kérdésekben, amelyeken a szociális és egyéb segítő szolgálatok nem tudnak segíteni.

Az önkéntes segítő heti két órában segíti a családot, az édesanyát, mentesítve őt bizonyos terhektől.

{A}

„Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az önkéntesek nem házvezetőnők és nem bébiszitterek lesznek, hanem olyan barátok, akik legfőképpen lelki támaszt nyújtanak a szülőknek, édesanyáknak. Meghallgatják őket, segítenek az élet azon területein, ahol a szülők nem boldogulnak egyedül. Elsősorban azoknak a családoknak segítenek, amelyeknek nincs a közelben rokonuk, barátaik, nincs akire számítsanak. A segítségnyújtás a család otthonában történik, az egyéni igényeket és kéréseket felmérve. Történik mindez nemzetiségre és anyagi helyzetre való tekintet nélkül” – tudtuk meg Szövérffi Melindától.

Fontos kitétel, hogy

önkéntes segítők csak szülők és nagyszülők lehetnek, hiszen ők már megtapasztalták a gyermeknevelés nehézségeit, örömeit és buktatóit.

Az önkéntesek negyvenórás, ingyenes képzésben részesülnek, a koordinátorok választják ki azokat a családokat, ahol segítséget nyújtanak. Mint Szövérffi Melinda elmondta, a 20 ezer lakosnál nagyobb településeken szeretnék beindítani az Otthon segítünk szolgálatot. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ekkora közösségben nem esik csorba a bizalmi kapcsolatokban.

Az önkéntesek laikus, de felkészített segítők lesznek, akik sikeresen tudnak belépni egy család életébe, a család igényei szerint segíteni tudnak, majd sérülés nélkül kilépnek a családból, ha annak elérkezik az ideje. A családdal három hónapra kötnek segítői szerződést.

Marosvásárhelyen és Maros megyében jelentkezni lehet az önkéntes képzésre Szövérffi Melindánál (telefonszám: 0745-822682). Hasonlóképp önkéntes képzés indul Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Nagyváradon is.

Otthon segítünk

Az Otthon segítünk szolgálat alapvetően Angliában jött létre, amikor egy egyedül maradt édesanya rájött, hogy nincs akitől segítséget kérjen, és babájával nagyon egyedül érezte magát. Amikor a gyereke nőtt, és ő visszament dolgozni, elhatározta, hogy kiépít egy olyan hálózatot, amelyben önkéntesek segítenek azoknak az édesanyának, szülőknek, akiknek nincs segítségük, akik a nap 24 órájában csak magukra számíthatnak, miközben szinte összeroppannak a gyermeknevelés súlya alatt.