Kiesett a nyárádszeredai együttes: a Bekecs nélkül folytatódik a Páva

Szász Cs. Emese 2018. november 10., 18:31

Nem jutott tovább a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a Fölszállott a páva Döntők döntője címet viselő első elődöntőjén. Péntek este zajlott a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutatójának első műsora, amelyen idén főként a televíziónézők szavazatai döntenek.

A nyárádmenti együttes a Duna Televízió élő műsorában nádasmenti táncokat mutatott be Fotó: Lumidance

A Fölszállott a páva különleges évadával, A Döntők döntőjével várja a nézőket, vagyis a népzenei és néptáncos tehetségkutatóban az előző évadok legjobbjai mérik össze tehetségüket. A zsűri 48 produkciót hívott vissza az elmúlt öt évad legjobbjai közül. Az elődöntők során a meghívott 48 produkció négy kategóriában, tizenkettes csoportokban áll színpadra. A középdöntőbe már csak 24 előadás jut tovább.

Az első elődöntő 12 versenyzője mérette meg magát péntek este, köztük a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes is, amely

a 2014-es évadból a legjobb határon túli előadónak járó különdíjjal tért haza, ezért lehetett most részese a Döntők döntőjének.

Az első élő műsorra az együttes kalotaszegi táncokkal készült, amelynek koreográfiáját Antal Áron állította össze Kádár Ignác műsorbeli mentoruk segítségével. A nádasmenti táncok bemutatása jól sikerült.

A zsűri részéről Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész értékelte a produkciót, aki szerint „jó volt a zenei válogatás, erőteljes az együttes”, kiemelte, milyen jó, hogy a nyárádmenti anyag mellett a kalotaszegi táncanyagot is ilyen szépen ápolja az együttes. Diószegi László történész, koreográfus kritikaként a népviseletben és a dramaturgia hiányában is kapott hibát.

{A}

A nyárádszeredai formáció a néptáncegyüttesek kategóriájában a budapesti Corvinus Közgáz Néptáncegyüttessel, valamint a Debreceni Hajdú Táncegyüttessel versenyzett. Végül a nézők szavazatai alapján a debreceniek jutottak tovább. Mellettük Sőregi Anna (kísérte: Komáromi Kristóf), Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a Pósfa zenekar került a középdöntőbe a szavazatok alapján, a zsűri pedig Fekete Borbálát és Okányi Mihályt juttatta a következő körbe.

A Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Benő Barna elmondta, kissé csalódottak, számítottak a továbbjutásra, már csak azért is, mert rengeteg visszajelzést kaptak az ismerősöktől, közönségtől, hogy szavaztak rájuk.

Nyárádmente több településén csapatokba voltak összegyűlve, nézték a Pávát és szavaztak,

de Székelyföld és Partium több településéről, illetve külföldről is kaptunk visszajelzéseket. Úgy látszik, nem bizonyult elégségesnek” – mondta Benő Barna. Hozzátette, ennek ellenére minden egyes szavazatért roppant hálásak, köszönik mindenkinek, aki hozzájárult egy kicsivel is. Az együttesvezető rámutatott, az élet nem áll meg, szombaton már a budapesti Hagyományok Házában van fellépésük, és most, hogy felszabadult néhány hétvégéjük, még tudnak szervezni előadásokat a centenáriumra készült Ember az embertelenségben című produkciójukból.

Van még, kinek szurkolni

A Döntők döntőjében szurkolhatunk még a Kalotaszeg Legénytársulatnak, amely a 2017-es évad néptáncegyüttes kategóriájának győztese volt, továbbá a kolozsvári Tokos zenekarnak, amely a 2014-es évben volt kategóriagyőztes, de a vargyasi Borbáth Szilvesztert is a versenyzők között találjuk. Ők a következő elődöntők szereplői lesznek, úgyhogy továbbra is érdemes lesz követni a Duna Televíziót péntek esténként.