Diákszínjátszók mutatják meg tudásukat

Pethő Melánia 2018. november 08., 17:53

Egy év kihagyás után ismét diákszínjátszó fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson az Ifitéka. A hétvégi rendezvényen négy település hét csapatának előadása lesz látható. 

Székelyudvarhelyi színjátszók. A hét csapat között ők is memgmutatják tudásukat Fotó: Facebook/Ifitéka

Hetedik alkalommal szervez diákszínjátszó fesztivált az Ifitéka november 9–10-én Gyergyószentmiklóson. Az eddigieknél több, összesen hét csapat mutatkozik be majd a Figura Stúdió Színház nagy-, illetve stúdiótermében. Színpadra lép a szászrégeni Népszínház Kemény János Társulatának ifjúsági csoportja, a székelyudvarhelyi Üvegfigurák, a balánbányai Vidám Retkek Színjátszó Csoport, valamint a Sfântu Nicolae Szakközépiskola, a Fogarasy Mihály Általános Iskola színjátszói, illetve a város különböző korosztályú diákszínjátszóit tömörítő Játszínkék és a Szín-kron csoport.

{A}

A fesztivál jó lehetőség ismeretségek kialakítására, találkozásokra, célja továbbá, hogy teret adjon a tehetségek megmutatkozásának. A két nap alatt az előadások mellett

mozgás- és beszédtechnikák, illetve improvizáció tárgykörökben szakmai vezetéssel műhelymunkákat is tartanak majd.

Az eseménynek nevelő jelleget is adtak: a szervezők saját gyártású videókat készítettek és tett közzé a közösségi hálón, amelyek a színházba járás, az előadásokon való viselkedés alapvető szabályaira hívja fel a figyelmet. 

A programról

A rendezvény pénteken délután fél háromkor a Hargita Megyei Művészeti Népiskola képzőművész szakos diákjainak kiállításával kezdődik, majd a hivatalos megnyitót követően egymás után három diákszínjátszó-csapat előadását nézheti meg a közönség. Slam poetry-esttel zárul az első nap nyilvános programja. Szombaton délután háromtól kezdődnek az előadások. A részletes program megtalálható az Ifitéka Facebook-oldalán.