Jó példákkal ösztönöznék vállalkozásra a fiatalokat

Bíró Blanka 2018. november 07., 19:27

A példamutató fiatal vállalkozókra irányítja a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, hogy ezzel is arra bátorítsák a háromszéki fiatalokat, vágjanak bele az üzleti életbe.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay.com

Idén is kiosztják az Év Fiatal Vállalkozója Díjat, amelyre november 23-ig olyan 35 év alatti vállalkozók jelentkezhetnek, akik az elmúlt évet nyereséggel zárták, de bárki ajánlhat eredményes fiatalokat. A megmérettetés szabálya szerint nem jelentkezhetnek, vagy nem jelölhetőek a vállalkozói díjra azok a fiatal vállalkozók, akik az elmúlt 5 éven belül örökölték a céget vagy részvényesek, tulajdonosok lettek több mint 5 éve működő vállalkozásnak.

{A}

Karácsony Zsolt, a JBC elnöke lapunknak elmondta, a vállalkozást ösztönző különböző startup-programok lendületet adnak a fiataloknak, hogy belevágjanak az üzleti életbe, hiszen a 30-40 ezer euró, amit kormány- és az Európai Uniós programok révén lehívhatnak, éppen az eddig hiányzó induló tőkét biztosítja.

Ebből a pénzből nem lehet a nagy vállalkozást felépíteni, de egy kisebb üzlethez, egy családi vállalkozás beindításához nagy segítség. Kiderült, hogy vannak jó ötletek, nagy a kereslet a programok iránt

– részletezte Karácsony Zsolt. A JBC elnöke ugyanakkor fontosnak tartja a támogatói környezetet, vagyis, hogy ne lebeszéljék, hanem bátorítsák a fiatalokat arra, hogy vállalkozzanak. Nem véletlen, hogy a vállalkozó családokból kerül ki nagyon sok fiatal üzletember, ez nem azért van, mert biztosított az anyagi háttér, hanem a családban megtalálják a példát, az ösztönzést, hogy érdemes megvalósítani az ötleteiket.

A JBC próbálja felkarolni a fiatalokat, szakmai ismeretekkel, kapcsolati tőkével segíti őket, valamint jó példákat is felmutat, hogy bebizonyítsa itthon is lehet boldogulni, akár külföldről is érdemes hazajönni. Az Év Fiatal Vállalkozója Díjat november 30-án adják át.