Ünnepel a tízéves Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület

Kovács Eszter 2018. november 06., 18:55

Tízéves a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület: a hét végén ünnepi programra várják a helybéli fiatalokat, viszont az elmúlt évtized megvalósításainak summázása mellett az újratervezés ideje is elérkezett, közölte András Loránd, az egyesület szakmai koordinátora.

András Lóránt a Rozetta által szervezett egyik kalákán. Ezúttal ünnepelnek Fotó: Pál Árpád

„A Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület tevékenységét kezdetben a kísérletezés és az identitáskeresés határozta meg, mára ezek az irányvonalak letisztultak” – így András Loránd. A szervezet egyebek mellett a Vidéki Fiatalok Találkozójának – az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanáccsal és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen –

az Udvarhelyszéki és Erdélyi Táncházkaravánnak, a Kaláka-napoknak, valamint a Gyermeklakodalomnak az életrehívója, szervezője, ugyanakkor Máréfalván állandó közösségszervező és -építő munkát végez.

Az egymás utánpótlásaként működő négy néptánccsoport munkásságának köszönhetően az egyesület fő tevékenységi köre a népi kultúrához kapcsolódik, de a község más szervezeteivel való együttműködésben mára egyértelműen közösségszervező profilúvá vált ez a vidéki környezetben dolgozó ifjúsági szervezet.

Az egyesület az Udvarhelyszéki és Erdélyi Táncházkaraván szervezésében is partner volt Fotó: Dobos Alpár

Kétnapos ünnep

A hét végén kétnapos ünnepségsorozatot tartanak Máréfalván. Szombat délelőtt a 2008-ban alapított egyesülettel partnerségben álló hazai és külföldi szervezetekkel keresik a további együttműködések lehetőségeit. Az este kilenc órakor kezdődő gálaműsor után

a már megszokott, 2010 óta minden évben megtartott kosaras bálba várják a falustársakat.

Vasárnap déli 12 órától, az ünnepi szentmisét követően a kulturális műsorban több mint száz fiatal működik majd közre, illetve tevékenységi beszámoló is lesz a helyi kultúrotthonban.

Új tevékenységek, tisztújítás

Az ifjúsági egyesület szakmai koordinátora fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kerek évforduló változásra is sarkallja a rozettásokat. Hamarosan tisztújítás következik, ezzel párhuzamosan pedig beiktatják a szülői bizottságot, valamint újabb tevékenységek kezdeményezésére is számíthat az elsősorban székely kapuiról ismert udvarhelyszéki település.

{A}