Egyre jobb utakon járhatnak a madéfalviak

Barabás Hajnal 2018. november 07., 14:50

Egymillió euróból újítanak fel több mint 4,5 kilométernyi útszakaszt Madéfalván, helyenként pedig új fedett árkokat, járdákat is kialakítanak. 

Födött árkot építenek a madéfalvi 12-es számú községi út mentén Fotó: Gecse Noémi

Uniós támogatás révén fogtak hozzá Madéfalván a kijelölt községi útszakaszok felújításához. Az aszfaltozásra augusztusban írták alá a kivitelezési szerződést a nyertes céggel – számolt be Csibi József. Madéfalva polgármestere hozzátette, azóta látványosan haladtak a megvalósítással köszönhetően az enyhe időjárásnak is. Mostanra

a tervezett munka 35 százalékát végezték el.

Amíg az időjárás lehetővé teszi, tovább dolgoznak, a fennmaradó tennivalókat majd jövőben fejezik be a munkások.

{A}

Az egymillió euró értékű pályázat révén a község 4,5 kilométernyi útszakaszát újítják fel. A polgármester elmondása szerint, eddig

több érintett részen is megnyitottak munkafrontokat, dolgoztak többek között a Bogát utcában, a Kántor utcában és a Vár-patak mentén.

Utóbbi helyszínen az útfelújítás mellett támfalat is építettek, hogy ne árassza el ismét az úttestet a patak, mint ahogyan történt ez a legutóbbi tavaszi áradáskor. Ugyanakkor az Állomás utcában járda is készült, a Siculicidium emlékmű melletti utcában pedig aszfaltozásra készülnek.

Emellett a madéfalvi plébániatemplom közelében, a 12-es számú községi út mentén Alszeg irányába födött árkok kiépítésén dolgoznak,

ahol pedig a terep engedi, ott járdát is kialakítanak

– tudtuk meg a községvezetőtől.

Fotó: Gecse Noémi

Madéfalván ugyanakkor egy másik projekt révén a Siculicidium-emlékmű melletti parkolót és az előtte lévő teret is rendezték. Ott esővíz-elvezetőt alakítottak ki, továbbá a helyszínről eltávolítottak két villanyoszlopot, a vezetékeket a földben helyezték.