A büntetőthriller hőse

Dobos László 2018. november 06., 13:38

A harmadosztályban szereplő FK Csíkszereda tizenegyesekkel kiejtette a labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében az ország egyik legjelentősebb együttesét, a Bukaresti Dinamót. A találkozó hőse a csíkiak kapusa, Bordás Dániel volt, aki egymás után négy büntetőt védett ki.

Bordás Dániel, az FK Csíkszereda alföldi kapusa Fotó: Halmágyi Zsolt

A büntetőpárbaj utolsó lövéseinél lépett elő főszereplővé Bordás Dániel kapus, aki kivédte a Dinamo nyolcadik, kilencedik és tizedik tizenegyesét. Utóbbit megismételtette a játékvezető, a belga Kino Delorge rúgását másodszor is hárította a csíkiak hálóőre. Pályafutásáról és erről a nagyszerű teljesítményről faggattuk.

– Hol ismerkedett meg a labdarúgással, kik voltak az edzői?

– Hétéves koromban léptem be először az öltözőbe Tótkomlóson, ahol édesapám volt az edző, és ott örök szerelmet kötöttem a labdarúgással. Általános iskola alatt Nagyszénáson és Orosházán fociztam, a gimnáziumot Budapesten kezdtem, és a Grund FC-ben folytattam. Innen kerültem Újpestre, ahol négy csodálatos évet tölthettem el, ez meghatározó része volt az életemnek.

{K1}

Újpestről hazavitt az utam Orosházára, az NB II-ben, majd az NB III-ban szerepeltünk, de sajnos a csapat feloszlott, és én Hódmezővásárhelyre kerültem. Onnan igazoltam az FK Csíkszeredához. Nagyon sok edző keze alatt megfordultam, lehet, fel sem tudnám sorolni az összeset.

A kapusedzőimmel mai napig tartom a kapcsolatot, az első természetesen édesapám volt. Orosházán, általános iskolás koromban az akkori NBI/B-s felnőtt csapattal edzettem, Such András kezei alatt alakultam, akinek ezúton is mielőbbi felépülést kívánok. Újpesten az utánpótlásban Koszta Jánossal, míg a felnőtt csapatban Pálinkás Andrással, Orosházán Tóth Istvánnal, Hódmezővásárhelyen Kovács Krisztiánnal és C. Molnár Lászlóval dolgozhattam együtt, Csíkszeredában pedig jelenleg Fekete Károly a kapusedzőm.

Fotó: Gecse Noémi

– Készültek a büntetőpárbajra?

– Külön nem készültünk a büntetőkre, a meccs előtt egyeztettünk, hogy ki hova szokta rúgni. A végén, amikor már mindenki elkönyvelte a továbbjutást, a játékvezetők megismételtették a rúgást a fővárosi játékossal, mondván, hogy eljöttem a gólvonalról. Ekkor

úgy döntöttem, hogy nem változtatok, ugyanoda megyek. Ha a játékos változtat, legyen az ő sikere, ne az én kudarcom. Szerencsére nem változtatott.

Fotó: Gecse Noémi

– Korábban volt már Székelyföldön?

– Eddig még nem jártam Erdélyben, de amikor a határt átlépve közeledtem Szereda felé, és minden magyarul volt kiírva, akkor éreztem, hogy nagyon jó helyre jövök. Segítőkészek voltak velem, és a közös nyelv révén a beilleszkedés is könnyen ment. Sérülten érkeztem a klubhoz, ezért nagyon jólesett, hogy bíztak bennem és mindenben támogattak.

Örülök, hogy ilyen történelmi pillanattal lehettem gazdagabb. Már azzal nyertünk, hogy idáig eljutottunk, de amikor elkezdődött a mérkőzés, ott már csak a játékkal foglalkoztunk, hogy mindent megtegyünk a városért, a magyarokért és minden egyes emberért, aki nekünk szorított.

Elképesztő hangulat volt a kupameccsen, nagyszerűen drukkoltak a szurkolóink, ami hatalmas lökést adott a csapatnak.

{A}

– Védett már ehhez hasonló büntetőpárbajban?

– Az eddigi legemlékezetesebb meccsem egy NB I-es mérkőzés volt Nyíregyházán. Akkor az volt a legszebb pillanat az életemben, és most ez a mérkőzés is felért melléje, lehet, meg is előzte picit. Ilyen büntetőpárbajban soha nem volt részem, és valószínűleg nem is lesz még egy.

A meccs végén, amikor a székely himnusz éneklése közben elcsuklik az ember hangja, az leírhatatlan. Megtiszteltetés ennek a klubnak és ennek a történelmi pillanatnak a részese lenni.

– A közösségi oldalra felkerült egy fotó, amely a csicsói falutáblánál készült...

– Csicsó a beceneve a családunknak, édesapámnak és a bátyámnak is. Szüleim korábban a Dunántúlon, Hőgyészen éltek, ahol a völgyet Csicsónak hívják.

Amikor az Alföldre költöztek, édesapám sokat mesélt arról helyről, ezért ráragadt a Csicsó név. Amikor megláttam, hogy Csíkcsicsóban edzünk, nem hittem a szememnek.

Fotó: Instagram/Bordás Dániel