Újra felütötte fejét a juhok között a szivacsos agyhártyagyulladás

Simon Virág 2018. november 06., 12:38

Ezerkétszáz juhot fognak levágni Maros megyében az elkövetkező napokban, és azon példányok tetemeit, amelyeknél bebizonyosodik, hogy a szivacsos agyhártya-gyulladásban szenvedtek elhamvasztják.

Több mint ezer juhot kell elpusztítani a járvány miatt. Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

A Maros Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetője, Kincses Sándor számolt be arról, hogy újra felütötte fejét Maros megyében a szivacsos agyhártyagyulladás, amelyet egy marosludasi juhfarmon mutattak ki. Elmondta, hogy az elkövetkező napokban

a farmon levő, mintegy 1200 állatot levágják, és a fertőzött példányok tetemeit elhamvasztják.

Idén már volt hasonló betegség Maros megyében, akkor Szovátán kellett több állattetemet elégetni.

A Maros Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Ioan Rus arra hívta fel a figyelmet a hamvasztás kapcsám, hogy jelenleg nincs egy megyei cég, amely ezt a szolgáltatást vállalná. Arra kérte Maros megye vezetőit, hogy sürgősen kezdjenek tárgyalni egy állatkrematórium létrehozásáról. Rus szerint

míg a farmok kötelesek szakcégekkel szerződést kötni és az állatok elhullása esetén ezek szolgáltatásait igénybe venni, a magánszemélyektől az állattetemeket a Megyei Tanáccsal szerződésben álló cégek kellene elszállítsák és elhamvasszák, aminek költsége az államot terheli.

Ioan Rus szerint ez jelenleg nincs megoldva, ez pedig gondot jelent.

{A}

Kérdésünkre Maros Megye Tanácsának sajtszóvivője, Lukács Katalin elmondta, hogy idén júliusban jelent meg a vonatkozó kormányrendelet alkalmazásai normája, amely a megyei tanácsok hatáskörébe helyezi ezt a kérdést, előírva, hogy a megyei önkormányzatnak kell szerződést kötnie a cégekkel. Eddig a helyi tanácsok feladata volt segítséget nyújtani az érintett magánszemélyeknek, ami  az állattetemek elszállítását és elhamvasztását illeti.

„Maros megyében nincs egyetlen erre szakosodott cég sem, ezért a Maros Megye Tanácsa megpróbálta több más megyebeli szakcéggel felvenni a kapcsolatot, hogy biztosítsa a szolgáltatást.

Gondot okoz, hogy az elhullt állatok elszállítására és elhamvasztására az állam kilogrammonként 90 banit biztosít, míg a cégek 5-6 lejes kilogrammonkénti áron akarják ezt a szolgáltatást eladni. A különböztet az állat tulajdonosa kellene fedezze.

Jelenleg tárgyalásokat folyatunk több céggel és reméljük, hogy sikerül megállapodnunk és szerződést kötnünk. Addig is a helyi polgármesteri hivatalok kell megoldják a magángazdaságokban elhulló állatok elszállítását és megsemmisítését” – mondta a sajtószóvivő.