Filmek, amelyeket máshol nem lehet látni

Szász Cs. Emese 2018. november 05., 19:13

Aki olyan filmeket szeretne látni, amelyeket sem moziban, sem televízióban nem lehet látni még, sőt az internetről sem lehet letölteni, annak ott a helye a szerdán kezdődő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

Rajt előtt a szervezők: szerdán kezdődik a 26. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál az ország legrégebbi filmfesztiválja, amely idén is több száz filmet kínál november 7–11. között zajló szemlén. A program része a rövidfilmek versenye: idén

hetven országból 1050 alkotást neveztek a fesztiválra, amelyből végül 24 ország 48 rövidfilmje került be a versenyprogramba,

ezeket lehet megnézni a Kultúrpalotában a csütörtöki és pénteki nap folyamán, valamint szombaton délelőtt – tudtuk meg Sipos Levente fesztiváligazgatótól, aki rámutatott, két-három vásárhelyi, kolozsvári filmes alkotása is versenybe száll.

{A}

Rövid és hosszú filmek

Amúgy minden napra jut legalább egy hosszú játékfilm is a fesztivál közönségének: a 2017-es és 2018-as esztendő legsikeresebb román és magyar játékfilmjei. Rögtön az első napon, szerdán 17 órától a marosvásárhelyi születésű Vlad Zamfirescu színész/rendező A boldogság titka című, idén készült filmjét láthatja a közönség. Csütörtökön 22.15-től Gárdos Éva Budapest Noirja szerepel műsoron, míg pénteken 18.15-től Radu Muntean Alice T című nagyjátékfilmje.

Gáspárik Attila és Sipos Levente Fotó: Haáz Vince

A szombati napot az Oscar-jelölt filmeknek szánják a szervezők. 18 órától látható majd Radu Jude Nem érdekel, ha barbárokként vonulunk be a történelembe című alkotása, amelyet a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra jelölt idén Románia, 21 órától pedig Magyarország nevezése, Nemes Jeles László Napszálltája szerepel a programban. Ez utóbbiban amúgy – amint Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta – több hazai színész is szerepet kapott. „Olyan kollégák szerepelnek ebben az alkotásban, mint például Bodalai Balázs, aki azonkívül, hogy Marosvásárhelyen született, évekig tolmács volt a fesztiválon, illetve sokáig ő konferált a záró- és a nyitóünnepségeken. De szerepet kapott benne a vásárhelyi színházból Moldován Orsolya, Varga Balázs vagy Kádár Noémi, hogy Molnár Levente kolozsvári kollégát ne is említsük, aki mögött már most szép filmes karrier van” – sorolta Gáspárik.

Fotó: Haáz Vince

Mozikörülmények

A művészeti igazgató hangsúlyozta, az Alter-Native filmfesztivál egy manufaktúra, ugyanis nem tudnak és nem is akarnak versenyezni a nagy gyártókkal, és azokkal akik ebből élnek.

Azok, akik szeretnének olyan filmeket látni, amit sem a moziban, sem a televízióban, de még internetről sem lehet letölteni, azok jöjjenek és nézzék meg ezeket méghozzá mozikörülmények között

– ajánlja a fesztiválon való részvételt Gáspárik Attila. Rámutat, ez egy olyan alkalom, amikor filmet lehet nézni, koncertet lehet hallgatni, találkozni lehet az alkotókkal.

Az érdeklődők a szerdától vasárnapig tartó fesztivál teljes programját az alternativeiff.ro oldalon böngészhetik.