Talpra kell állnia az SZFC-nek

Zátyi Tibor 2018. november 02., 11:31

Közel két hónappal ezelőtt szerzett pontot hazai pályán a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, azóta lejátszott három meccsén vereséget szenvedett. A 11. fordulóban, pénteken délután 2 órától a Kolozsvári Sănătatea ellen megtörné a negatív sorozatot.

Legutóbbi négy találkozóján nem talált be az SZFC. Archív Fotó: Barabás Ákos

Az SZFC az idény első hazai meccsén 3–1-re verte Radnótot, azóta viszont a sétatéri stadionban lejátszott találkozóin rendre alulmaradt, sőt gólt sem tudott szerezni Lénárdfalva, Szászhermány és Barcarozsnyó ellen.

Összességében is gödörben van az udvarhelyi együttes, legutóbbi hat meccséből ötöt elveszített, utoljára szeptember végén a Medgyesi Gaz Metan II. vendégeként gyűjtött be három pontot, októberben minden mérkőzésén kikapott, és lecsúszott a 14. helyre.

{K1}

Nehéz lesz megtörni a negatív sorozatot, hiszen a Sănătatea jó formában van, legutóbbi öt találkozójából négyet megnyert, egyedül a feljutásra pályázó Nagybányai Minaur otthonában kapott ki, jelenleg ötödik a táblázaton, öt pontra áll az első Lénárdfalvától.

Az előző fordulóban piros lapot kapott Bolozan kihagyja a mérkőzést, a többiek játékra készek.

„Ha megnézzük a táblázatot, akkor rá kell jönnünk, hogy ezentúl minden meccs kifejezetten nehéz lesz számunkra. Tapasztalt csapatot fogadunk, keretében több 1. ligás játékossal. Ez azonban nem szabad minket befolyásoljon, meg kell törjük a rossz sorozatot, és idén a hátramaradt öt meccsünkből a lehető legtöbb pontot szerezzük” – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

Vasárnap ismét pályán az FK

Az FK Csíkszereda csütörtökön este kupameccsen volt érdekelt, legközelebb pedig vasárnap 14 órától játszik, a Besztercei Gloria vendége lesz. Valentin Suciu legénységének kötelező a győzelem a 3. Ligában újonc együttes ellen, amely összesen nyolc pontot gyűjtött eddig, legutóbbi hat meccsén pedig kettőt.

Veretlen csapat vendége lesz az MSE

Két hazai pályán elért döntetlen után a Marosvásárhelyi MSE a Nagybányai Minaur otthonában vendégszerepel. A pénteken 14 órakor kezdődő találkozó előtt a vásárhelyiek 8 ponttal a 13. helyet foglalják el, míg a házigazdák 22 ponttal a harmadik helyen állnak a ranglistán.

{A}

A gyenge formában lévő MSE-vel szemben – amely a harmadik forduló óta nyeretlen – Nagybánya remek szezonkezdetet tudhat maga mögött, és a mezőnyben az egyedüli veretlen csapat, a hat győzelem mellett még négy döntetlent ért el.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 11. forduló

pénteken 14 órától:
Nagybányai Minaur–Marosvásárhelyi MSE
Dési Unirea–Tordai Arieșul
Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári Sănătatea
Kolozsvári CFR II.–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Medgyesi Gaz Metan II.–Szászhermányi FC

szombaton 14 órától:
Radnóti SK–Szászrégeni Avântul
Lénárdfalvi Comuna–Tasnádi Unirea

vasárnap 14 órától:
Besztercei Gloria–FK Csíkszereda.

{S1}