Virágba borulnak a marosvásárhelyi temetők – lopástól nem kell tartani

Simon Virág 2018. október 30., 21:49

Sokan takarítják a sírokat, virágokat ültetnek, készülnek a halottak napjára a marosvásárhelyi köztemetőkben. Marosvásárhelyen a város tulajdonában négy térfigyelő kamerákkal ellátott temető van, ahonnan a halottak napjára készülve gyakrabban hordják el az összegyűlt szemetet.

Dolgoznak a jeddi úti temetőben. Halottak napjára készülnek Fotó: Haáz Vince

Hétfőn ellátogattunk a marosvásárhelyi Jeddi úti temetőbe, amelynek mindkét bejáratánál kis parkoló van, akkor még szabad helyet is lehetett ott találni. Az egész temető gondozott volt, tiszta, a szeméttárolók környéke is rendezett.

Többen takarították szeretteik sírját, virágot ültettek.

Két helyen sírkeretet öntöttek, szorgosan dolgoztak, hogy kész legyenek november első hétvégéjére, amikor az ortodoxok emlékeznek elhunyt szeretteikre. Az új sírhelyeket a kerítés mellett alakították ki, közvetlenül a bejárat mellé.

{A}

Pár éve némi aggodalommal figyelte a város szakosztálya, hogy gyorsan fogynak a sírhelyek a legnagyobb köztemetőben, a marosszentgyörgyiben. A jeddi úton levőben is sokan temetkeztek, de az nem volt olyannyira zsúfolt. A volt szegények temetőjét, a Somostető alatti Nyár utcában levőt is megnyitották, s kibővítették a remeteszegit is, újabb földterületek megvásárlásával. 

Mint Mircea Moldovan, a szakosztály vezetője érdeklődésünkre elmondta, az igazi áttörést a helyek gyors fogyását illetően az jelentette, hogy csak különleges esetekben lehet előre sírhelyet igényelni. „Megszüntettük azt az eljárást, hogy aki vásárhelyi, függetlenül a korától, sírhelyet igényelhetett a városi temetőkben.

Most csak elhalálozás esetén, illetve nagybeteg személy esetén lehet valamivel korábban ezt kérvényezni.

Pár éve azt hittük, hogy hamarosan telítődik a Marosszentgyörgy határában levő köztemető, de nem ez történt. A házaspárok egy sírba temetkeznek, sőt,  néha más rokoni szálakkal összekötött személyek is, hiszen  jól kialakított sírhelyek esetében négy személyt is lehet egy helyre végső nyugalomra helyezni. Így jelenleg nincsenek sírhelygondok” – nyilatkozta Mircea Moldovan.

A szakosztályvezető elmondta, hogy

ebben az időszakban fokozottan figyelnek a tisztaságra és a hulladékok elhordására. 

Hozzátette, a Remeteszegi köztemetőben új pumpát vásároltak, hogy ne akadozzon a vízellátás. Az irodákban is hosszított program szerint dolgoznak, hogy azok, akik ritkán, csak a halottak napja környékén mennek a temetőkbe, azok is törleszteni tudják a vízdíjat, vagy meghosszabbíthassák a sírhelyek bérlését.

Ami a viráglopásokat illeti, Mircea Moldovan kiemelte, hogy

nagyon ritkán érkeznek panaszok, főként azért, mert a városi temetők be vannak kamerázva.

„Korábban megtörtént, hogy egyik sírról a másikra átvittek cserepes virágokat, vagy a vágott virágot összeszedték, de most már mindenki tudja, hogy kamerával megfigyeljük a területet, így nagyon ritkán fordul elő lopás” – mondta Moldovan.