Körforgalomtól körforgalomig tarthat majd a buszsáv, jelentősen csökkentve a parkolóhelyek számát

Kovács Attila 2018. október 30., 09:44

Jóval kevesebb parkolóhely marad a csíkszeredai Hargita utcában egy európai uniós támogatásból tervezett felújítás után. A munkálatok során ugyanakkor buszsávot alakítanak ki és új körforgalom is készülhet.

Nem lesz lehetőség az utca két szélén parkolni a felüljáró híd és a város széle között Fotó: Gábos Albin

Elfogadta a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a Hargita utca felújításához, átépítéséhez készült megvalósíthatósági tanulmányt, amellyel a Regionális Operatív Program keretében a megyeszékhelyek számára európai uniós alapból biztosított célirányos támogatásért pályázik idén a város.

Az átépítés tervezett költségeit 5,12 millió lejre becsülték a tanácsi határozat szerint.

A Hargita utca szélesebb, a vasúti felüljáró és a város nyugati bejárata közötti szakasza Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint egy urbánusabb formát kap.

{A}

A városvezető kérdésünkre azt mondta, a vasúti felüljáró hídra tervezett gyalogos- és kerékpársávok a Hargita utca említett szakaszán mindkét oldalon folytatódnak, zöldövezetekkel együtt.

Így a jelenlegi négysávos úttest két középső sávja marad meg az autós forgalom számára, a két, többnyire parkolásra használt leálló sávot pedig átalakítják.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesz lehetőség az utca két szélén parkolni a személy- és haszongépjárművek számára a felüljáró híd és a város széle között. A vasúti felüljáró híd nyugati oldalán levő útkereszteződésben, ahol a híd alatt is átvezető útra lehet ráfordulni, egy nyújtott körforgalom kialakítását javasolta a tervező – tudtuk meg. Tartalmazza a felújítás a Hargita és Rét utcák kereszteződésének rendezését is, ott jelzőlámpák felszerelését tervezik.

Külön sávot kapnak a tömegközlekedési eszközök a Kossuth Lajos utcában is Fotó: Kozán István

Változás várható a Hargita utca keleti, a vasúti felüljáró hídnál lévő körforgalom és a Kossuth Lajos utca közötti részén is, ahol

buszsáv kialakítását tervezik a városi tömegközlekedés autóbuszai számára.

A polgármester arról tájékoztatott, hogy a buszsávot a Hargita utca ezen szakaszának déli oldalán alakítják ki, így ezt a buszállomás irányából a városközpontba tartó buszok vehetik igénybe. Ezáltal ott is fel kell majd számolni az útszéli parkolóhelyeket. Az említett buszsáv nem ér véget a Hargita utcában, hanem folytatódik a Kossuth Lajos utcában is, és egészen a Kossuth és Márton Áron utcák kereszteződéséig, a körforgalomig tart majd. A változással így jelentősen csökkenhet a Kossuth Lajos utcai parkolóhelyek száma is.