Lehet már jelentkezni, hangolódni a Szent Miklós Napokra

Pethő Melánia 2018. október 29., 19:18

Várják a jelentkezőket a kilencedik Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyre, illetve lehet már készülni többek között a kamramustrára és a civil szervezetek, intézmények seregszemléjére is.

Idéntől fesztivál jelleget ölt a városnapi főzőverseny, ígérik a szervezők. Archív

December 5-9. között tartják meg az idei Szent Miklós Napokat, a programpontokról a szervezőket kérdeztük. Mint megtudtuk, fesztivál jelleggel hirdetik meg idén az eddig nyolc kiadást megért Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyt, amelyre három kategóriában jelentkezhetnek a csapatok: leveseket, húsos, illetve káposztás ételeket lehet majd készíteni.

Emellett

kamramustrára is készülhetnek a háziasszonyok saját készítésű befőttekkel, lekvárokkal, zakuszkával és savanyúságokkal,

de süteményeiket is értékeltethetik az arra vállalkozók a cukrász szakma nagyjaival. A füstölt hústermék szemléje a kistermelőknek, a gazdaasszonyoknak és a húsipari cégeknek kínál lehetőséget a megmutatkozásra. Az érdeklődők pedig idén is benevezhet a gyulaiak által szervezett sonkatömeg-becslésre.

Résztvevői igényre a tavaly kimaradt forraltbor-készítő versenyt idén újra megtartják.

A gasztronómiai program egyik főszervezője Benedek Árpád mesterszakács, arról is tájékoztatott, hogy a gyergyói főzőversenyre a szakma magyarországi nagyjai is felfigyeltek, neves mesterszakácsok jelezték, hogy szívesen részt vennének a rendezvényen. A zsűri elnökének tisztségét Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend nagymestere tölti be, jelen lesz ugyanakkor Ambrus György, a magyar gasztronómia nagykövete, Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács, illetve Békésről egy oktató mesterszakács érkezik diákjaival, akik zöldség- és gyümölcsszobrászatot mutatnak be a jelenlevőknek. A szakemberek jelenléte okán a december 8-i főzőverseny másnapján fórumot szerveznek, ahol a tervek szerint hangsúlyt kap a főzőversenyek zsűrizési szempontjainak ismertetése.

{A}

A 9. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivál versenyszámaira december 5-éig nevezhetnek be a csapatok.

A jelentkezési lapok letölthetők az esemény Facebook-oldaláról, ahol a további tudnivalókat is közzéteszik a szervezők.

Már lehet készülődni egy másik városnapi hagyományos megmérettetésre is, a civil szervezetek, intézmények seregszemléjére. Idén zászlókészítés és a tavalyihoz hasonlóan villámcsődület-szerű kreatív bemutatkozás a feladat – tudatták a szervezők. Amint azt a szervező Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője kifejtette,

olyan 1,5x1 méteres csapatzászlót kell készíteni, amely képviseli az illető társaságot.

Emellett arra kérik a jelentkezőket, hogy tartós anyagból és technikával készítsék el a zászlókat, hogy ne menjen tönkre a szabadtéri kiállítás során. A lobogókat a városnapi rendezvények lejárta után visszavehetik a csapatok.