Online időpontfoglalás a szakorvoshoz – országos újdonság Sepsiszentgyörgyön

Bíró Blanka 2018. október 22., 18:56

Online időpontfoglalást vezet be a sepsiszentgyörgyi kórház december 1-jétől, hogy megkönnyítse a betegek dolgát. A páciens valós időben foglalhat, hiszen ugyanazokat az időpontokat látja otthon, mint az ügyfélablaknál az alkalmazott. Az új rendszer a korábbi, nem megfelelően működő telefonos és ügyfélablakos iratkozást váltja fel.

Sor az ügyfélfogadó ablaknál. Véget vetnének ennek az online bejelentkezéssel Fotó: Bíró Blanka

Egy év alatt százezer vizsgálatot végeznek a sepsiszentgyörgyi járóbeteg-rendelőkben, ez a nagy szám pedig megnehezítette az időpontfoglalást – mondta el a témában szervezett hétfői sajtótájékoztatón András-Nagy Róbert kórházigazgató, hozzátéve, hogy

az ügyfélfogadó ablaknál sorok alakultak ki, a telefonos bejelentkezés sem volt mindig zökkenőmentes,

a vonal gyakran foglalt volt, vagy az orvosírnoknak nem volt ideje válaszolni, mert épp beteggel foglalkozott.

Az igazgató rámutatott, a kórház bérkerete véges, így inkább orvosokat, asszisztenseket alkalmaztak, akik közvetlenül befolyásolják az ellátás minőségét, és nem írnokot. December 1-jétől azonban a kórház www.spitfog.ro honlapján valós időben lehet időpontot foglalni az ambulanciára. Ez országos szinten azért

újdonság, mert a beteg otthon ugyanazokat az időpontokat látja, mint az ügyfélablaknál az alkalmazott, és valós időben foglalhat.

Az egyszerűsített, néhány perces eljárás során ki kell tölteni az adatokat, kiválasztani a rendelőt, majd az orvost, és végül a szabad időpontok közül a megfelelőt. A foglalást szintén online vissza is lehet mondani.

András-Nagy Róbert kórházigazgató bízik abban, hogy senki nem fog visszaélni az új rendszer adta lehetőségekkel Fotó: Bíró Blanka

Az igazgató kifejtette, egyelőre nem vezetnek be plusz biztonsági intézkedéseket, bíznak abban, hogy senki nem fog visszaélni, hiszen

ha szórakoznak, a betegektől veszik el a lehetőséget.

Ugyanakkor a háziorvosokkal is egyeztettek, ők is kérhetnek online időpontot a betegeiknek, ha előzetesen ingyen regisztrálnak.

„Ez plusz feladat a háziorvosnak, de ugyanakkor egy plusz szolgáltatás, amit nyújthatnak a pácienseiknek. Azoknak az időseknek segíthetnek, akik nem igazodnak el online” – részletezte a kórházigazgató.

{A}

Rámutatott, előfordulnak csúszások az időpontokban, hiszen a szakorvosok a kórházi osztályról mennek át az ambulanciára, illetve sürgősségi esetekben más osztályra hívhatják őket konzultációra – ez késést eredményez. Egyébként folyamatosan alkalmaznak szakorvosokat, de

még legalább harminc orvosra lenne szükség Sepsiszentgyörgyön,

hogy a meglévő szolgáltatásokat fejleszteni is tudják, például gyermeksürgősséget és radiológia-ügyeletvonalat indítsanak be.

Az ambulancián néhány naptól egy hónapig terjed a várakozási idő, ez kabinetfüggő. Az igazgató kifejtette, általában azok az orvosok a leterheltebbek az ambulancián, akik a magánrendelőikben is nagyon keresettek. Arra is kitért, hogy az ambulancián elvégzett vizsgálatok tíz százalékát nem fizeti ki az egészségbiztosító, mert meghatározott időre csak meghatározott számú beteg vizsgálatát téríti meg, hiába marad és dolgozik az orvos a program után.