Orgonatudását csillogtatta meg a Bagossy Brothers Company billentyűse
Még sokszor fogjuk hallani, amint orgonán klasszikus műveket ad elő – ígéri Kozma Zsombor. Kevesen tudják, hogy orgona szakon végzett a Bagossy Brothers Company billentyűse és harmonikása, akit népzenészként is ismernek.
– Ön hány hány hangszeren játszik?
– Nyolcéves koromtól zongoráztam, orgona szakon tanultam a Nagy István Művészeti Középiskolában, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem zenepedagógiát végeztem, a Nagyváradi Állami Egyetem orgona szakán diplomáztam, de tanulhattam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is.
Hogy hányféle hangszeren játszom? Gyerekkoromban kezembe került édesanyám régi hegedűje, azon gyakoroltam a Süss fel napot, nagyapám szakadt harmonikáját a padlásról hoztam le, aztán egyetemistaként, amikor buszra kellett várni, szájharmonikáztam...
– Változatos hangszerek és zene stílusok...
– Már kisgyerekként táncoltam a helyi néptánccsoporban, így lett a népzene sajátom, hegedülök, brácsázom, de a cimbalom mögé is beültem párszor. Kacsintgattam a dzsessz felé, így lettem egyetemistaként egyik alapítója a Tenderly bandnek,
Olyan személyiségek lehettek tanáraim, mint a néptáncban Danguly Ervin, zongorán Danguly Hajnalka, orgonán Kolozsvári Nagy Ildikó és Kristófi János. Az orgona egy időre háttérbe szorult, de most örvendek, hogy gyakorolhattam, hangversenyekre járhatok újra. Gyergyószentmiklós után jövő vasárnap Nagyváradon, a váradszőlősi katolikus templomban lépek fel, ott, ahol hat évvel ezelőtt a diplomahangversenyem volt, és a koncertezést szeretném folytatni.
– Ekkora gazdagságban mi az, ami az önkifejezés eszköze, azaz hangszer az ön számára?
– Úgy van ez, mint az idegen nyelvekkel. A második, harmadik már könnyebben megy, a tudás egymásra építkezik. Ugyanakkor minden nyelvnek megvan a maga sajátossága, mint ahogyan a hangszereknek is. Az önkifejezéshez egyenként is elegendőek lennének, de mindegyikre szükségem van: változatos az eszköztáram.
{A}
– Tanárként hogyan látja, a hangszer, a zene szeretetét mi fejleszti leginkább?
– Gyermekkoromra visszagondolva nekem sosem adták ki parancsba, hogy zenélnem kell. Volt egy szintetizátorunk, s szüleim látva, hogy engem érdekel, zeneiskolába adtak úgy, hogy fiam, ha akarod, csak akkor kell zenélned. Nekik lehetek hálás mindenért, a lehetőségért, ösztönzésért és szabadságért is. Ezt a szabadságot adom meg én a tanítványaimnak, így is vállaltam őket. Megmondtam a szülőknek, hogy valakiből zenész lesz-e, én nem tudom garantálni, és ne is várják el tőlem, mert a gyermeken is múlik. Az iskolarendszer követelményei nem vonatkoznak rám, így egyénre szabottan tanítok, minden diákot képességeihez mérten, és úgy haladunk, ahogy a diák dolgozik. A parancs- és a zeneszó nem fér össze.