Módosulhat a vadászati törvény: kártérítést kaphatnak azok, akiknek vadállattal ütközés miatt megrongálódik az autójuk

Székelyhon 2018. október 18., 18:05

Kártérítést kapnak a jövőben azok a gépkocsivezetők, akik közútra tévedő vadállatot ütnek el autójukkal – hangzott el a képviselőház mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszeripari bizottságának Gyulafehérváron zajló csütörtöki ülésén.

Elgázolt medve Székelyudvarhely határában. Hasonló esetben kártérítést kaphat, akinek a balesetet követően kár keletkezik a járművében Fotó: Mărmureanu-Biro Leonard

Ioan Deneş vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter azt mondta, az új jogszabályban leszögezik majd, hogy

azokat a sofőröket, akiknek az autója vadállattal való ütközés miatt rongálódik meg, kártalanítani fogják

– számol be az Agerpres.

A kártérítést az útkarbantartó vállalatnak kell majd kifizetnie, amennyiben nem helyezett ki a medvék, őzek, szarvasok stb. közeli tartózkodására figyelmeztető táblákat, ha viszont eleget tett ennek a kötelességének, és a figyelmeztetés dacára is megtörtént a baleset, akkor a kártérítést az állam fizeti majd – mondta a miniszter.

{A}

Egy másik módosító javaslat arra vonatkozik, hogy

a vadkárok után akkor is megkapják a gazdák a kárpótlást, ha nem tudják igazolni, hogy 24 órából 24-et őrizték a mezőgazdasági területüket és kihelyezték a vadállatok elriasztására szolgáló eszközöket.

Deneş kifejtette, a jelenlegi előírások „majdnem lehetetlen” feltételekhez kötik a vadkárok utáni kárpótlás kifizetését, így a gazdák az esetek többségében „maradtak a kárral”. A készülő jogszabály azonban megszünteti ezeket a kitételeket – tette hozzá a miniszter.

Alexandru Stănescu, a képviselőházi szakbizottság elnöke közölte: két hét múlva együttes ülést tartanak ez ügyben a környezetvédelmi bizottsággal, majd végső szavazásra a plénum elé terjesztik a törvénymódosító indítványt.