Már nem sokáig kell kerülgetni az aknafedeleket a felújított zsögödi utcákban

Kovács Attila 2018. október 18., 14:40

Csíkszereda zsögödi városrészében több év várakozás után jelentős útfelújítások készültek el idén, a munkát pedig folytatni szeretnék. A következőkben a Zsögöd utcában készülhet aszfaltburkolat.

Fotó: Gecse Noémi

Több éven át tartó vezetéképítés, majd a felújítás után idén alakult ki a városrész főutcájának, a Zsögödi Nagy Imre utcának az új arculata, de ennek környezetében is történtek kedvező változások.

A Kicsimező utcában nem kell többé a sarat kerülgetni vagy a port nyelni,

az idén elkezdett korszerűsítés a végéhez közeledik.

{A}

Az úttest alapozása után az első aszfaltréteget elterítették, így most már csak a kopóréteg hiányzik ahhoz, hogy az útburkolat teljesen elkészüljön – addig még a magasabb aknafedelek miatt kell óvatosabban közlekedni. A kopóréteg elhelyezése mellett a járdák, illetve a szélesebb szakaszon kialakított parkoló térkövezését kell elvégezni, az építő cég a hónap végéig fejezi be a munkát. Hasonló a helyzet a nem messze levő Kőbánya utcában is, ahol az első réteg aszfaltot nemsokára követi a második. Mindkét utcában esővíz-elvezető hálózat is készült.

Fotó: Gecse Noémi

Másik fontos utcája a városrésznek a Zsögöd utca, amely a keresztúttól a templom és a temető érintésével egészen a Natúr lakóparkig vezet. Csak az első szakasza volt aszfaltozva, amelyet négy éve, a szennyvízvezeték építésekor részben felástak, majd a burkolatot kijavították. A második, 1,2 kilométeres szakaszon, amely a lovardától a lakóparkig tart, soha nem volt még aszfaltburkolat, de ennek kivitelezésére is készülnek. Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre azt mondta,

a Zsögöd utca második szakaszának felújításához szükséges kiviteli tervek véglegesítése folyamatban van.

A felújításról a helyi önkormányzati képviselő-testület dönt majd, a jövő évi költségvetés függvényében, a beruházási lista véglegesítésekor derül ki, hogy lesz-e pénzösszeg elkülönítve erre a célra. A Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében erre a munkálatra 1,3 millió lej értékű támogatást biztosítanak. A Zsögöd utca első szakaszán is szükség lenne új aszfaltburkolatra, ennek elkészítése is szerepel a tervek között, ott viszont azelőtt zárt esővíz-elvezető hálózatot kell kiépíteni a mostani sáncok helyett – tudtuk meg.