Naponta pár száz Hargita megyei gazda kapja meg a támogatáselőleget

Széchely István 2018. október 16., 11:59

Hargita megyében több mint húszezer gazdálkodó várja a területalapú támogatások előlegeinek folyósítását. Közülük legkorábban a kisgazdák kapják meg a juttatásukat, valamint akik kevesebb támogatási formát igényeltek, és nem voltak ellenőrizve.

Hargita megyében 180 ezer hektárnyi földterületre kaphatnak támogatási előleget a gazdák. Képünk illusztráció Fotó: Sándor Csilla

Idén mintegy 18 millió euró összértékben várnak területalapú alaptámogatást (SAPS) a gazdák Hargita megyében, a juttatás előlegét keddtől utalja a jogosultaknak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).

Hektáronként 102,5 eurós területalapú alaptámogatást kapnak a gazdák 2018-ban, ennek 70 százalékát folyósítják előlegként.

Az előlegek kifizetésére megszabott határidő november 30-án jár le, és  – mint arról Haschi András, az APIA Hargita megyei igazgatója tájékoztatott – a tervek szerint addig az igénylő gazdák többsége megkapja. Kivételt az a mintegy háromezer gazda képezhet, akiknél ellenőrzést végeztek az ügynökség szakemberei, az ankétok miatt ugyanis megtörténhet, hogy ők később kapják meg a juttatást. Ez attól is függ, hogy milyen típusú ellenőrzést végeztek az adott igénylő esetében – tudtuk meg Haschi Andrástól.

{A}

Azokkal kezdjük a kifizetéseket, akik kisgazdák, nem voltak ellenőrizve, nincs millióféle támogatásuk, tehát akiknek úgymond biztos a kérésük

– fogalmazott a Hargita megyei APIA vezetője. Kérdésünkre arról is tájékoztatott, hogy ideális esetben naponta néhány száz gazda kerül fel a megyei kifizetési listára. Amennyiben a folyósítás november 30-a után történik, az előleg mellett az elszámolást is – azaz a támogatás teljes összegét – megkapja az illető.

A kifizetési naptár szerint az alaptámogatás mellett több más mezőgazdasági juttatás előlegét is folyósítja keddtől az APIA,

de ezeket az intézmény megyei igazgatója nem kívánta felsorolni addig, amíg erre vonatkozóan nem kap hivatalos központi megerősítést.

{K1}

Egyébként Hargita megyében idén mintegy 26 ezer gazda igényelt egységes mezőgazdasági támogatást, összesen 180 ezer hektárnyi földterületre.

Az APIA-ellenőrzésekről 

A területalapú támogatással kapcsolatos ellenőrzéseket illetően Haschi András elmondta, nem tapasztaltak nagy rendellenességeket az ankétokon, ugyanis a gazdák már tudják, milyen feltételeket kell betartaniuk. A leggyakoribb szabálytalanságok idén a beerdősödött vagy rossz helyre berajzolt területek voltak – fogalmazott az igazgató.