A vadászat puskamentes oldala

Barabás Hajnal 2018. október 14., 14:02

A vadászat nem csak a vadak elejtéséről szól – bizonyították be a Csíkszentdomokoson hétvégén megtartott Székelyföldi Vadásznapokon, ahol olyan érdekes programokon is ámulhatott a közönség, mint a szarvasbőgés-bemutató, agárfuttatás vagy a vadászkutya- és solymászbemutató.

Fotó: Gábos Albin

Karda Róbert, a házigazda Csíkszentdomokos polgármestere elmondta, a Székelyföldi Vadásznapok jó alkalom arra, hogy a vadászok és a vadásztársulatok megmutatkozhassanak emberi, közösségi oldalukról, ugyanakkor ez az esemény a település számára is jó, hiszen sokan ellátogattak a községbe, hogy részt vegyenek a helyi sportpályán tartott vadásznapi programokon.

A rendezvény pénteken szakmai konferenciával kezdődött, majd szombaton inkább a szórakozásnak adtak teret. Ezen a napon több mint ezren fordultak meg a csíkszentdomokosi sportpályán, hogy bekapcsolódjanak a vadásznapok programjaiba. A főzőverseny egyike volt a legnépszerűbb programoknak,

a benevezett vadásztársulatok pedig kitettek magukért, a teríték, a díszítés a vadászatról, a természetről szólt.

Az üstökben készült ételek pedig többnyire szarvas- és vaddisznóhúsból készültek, különböző gombákkal ízesítve.

{P17}

Maros megyéből az erdőszentgyörgyi Cervus vadásztársaság is benevezett a főzőversenyre. Nagy Lehel, a vadászegyesület tagja érdeklődésünkre elmondta, öt éve rendszeresen részt vesznek a székelyföldi vadásznapokon. „Mindig szívesen eljövünk, mert jól érezzük magunkat, találkozhatunk más vadásztársaságokkal, emberekkel. Szép és hasznos rendezvénynek tartjuk, rengeteg programmal” – osztotta meg. Hozzátette, azért is fontosak ezek a találkozók, hogy az emberek megérthessék,

a vadászat nem csak a vadak elejtéséről szól, hiszen a vadászok tevékenységének nyolcvan százalékát a vadak etetése, gondozása teszi ki.

„Mi természetszerető emberek vagyunk” – hangsúlyozta. Vadásztársaságuk 14 ezer hektár erdős területen tevékenykedik, harmincöt tagjuk van, de folyamatosan bővülnek, és úgy látják, egyre nagyobb az érdeklődés a vadász szakma iránt.

Fotó: Gábos Albin

„Érdemes a vadásznapokra eljönni, hiszen jó, ha a vadászok egymással találkoznak, elmondhatják egymásnak élményeiket. Ez a rendezvény az összetartozásról szól, és nem utolsósorban a szórakozásról is” – osztotta meg Rafain Zoltán, a Hargita megyei Szent Anna Sporthorgász- és Vadászegyesület elnöke. Társaságuk a Csomád–Bálványos-hegység „legszebb szarvashúsát készítette el, a legjobb ízesítéssel”.

Albert Alfonz Pál, a szervező Hargita megyei vadásztársulatok részéről úgy értékelte, színvonalas eseményt tudtak megszervezni, pénteken a szakmai előadásokon több mint százan vettek részt, a szombati színes programjaikra pedig több mint ezren voltak kíváncsiak.

{A}

„Főzőversenyünkre idén huszonkét vadásztársulat csapata nevezett be, jóval többen, mint a korábbi években, ugyanakkor egy nagyon igényes trófeakiállítást is megnyitottunk” – emelte ki a szervező. Hozzáfűzte, az volt a cél, hogy lehetőséget teremtsenek a székelyföldi vadászoknak a tapasztalatcserére és arra, hogy megmutathassák értékeiket.

Fotó: Gábos Albin

Számos érdekes programmal készültek, többek között volt szarvasbőgés-bemutató, vadászkürtős hívogató, ugyanakkor vadászkutya- és solymászbemutató, valamint agárfuttatás is szerepelt a programpontok között. Különböző néptánccsoportok, népi zenekarok előadását is láthatta a közönség, és a gyerekek számára is szerveztek játékos tevékenységeket. Vasárnap gyalogtúrát terveztek Pásztorbükkre, Csíkszentdomokos élővilágának megismertetésére.

{P12}

Maros megyében lesz a következő

A Székelyföldi Vadásznapokat először 2011-ben tartották meg Csíkdánfalván, azóta minden évben más székelyföldi megye a házigazdája a rendezvénynek, ahol felváltva tartják meg a különböző településeken. Tavaly a Kovászna megyei Árkoson szervezték meg, idén a Hargita megyei Csíkszentdomokos adott otthont a vadásztársulatok találkozójának, jövőre pedig Maros megyei település lesz a vadásznapok házigazdája.