Száz csapatot várnak a háromszéki kolbászparádéra

Bíró Blanka 2018. október 11., 18:03

Háromszék legnagyobb hagyománnyal rendelkező gasztroturisztikai rendezvényére készülnek, november 10-én tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Háromszéki Kolbászparádét, és hatodik alkalommal a kiegészítő rendezvényét, a káposztafesztivált.

A Csabai Kolbászfesztiválból inspirálódva született meg a háromszéki esemény. Archív Fotó: Kocsis B. János

Grüman Róbert, a szervező Kovászna megyei önkormányzat alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, tavaly nyolcvan csapat vett részt a rendezvényen, idén pedig száz csoport fogadására is fel vannak készülve. Módosult a forgatókönyv, a sertéspestis-fenyegetés miatt később tartják a fesztivált, ezért

a mostohább időjárásra is felkészülve a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban egy nap alatt bonyolítják le a parádét.

A téli disznóvágást és kolbásztöltést idéző esemény kapcsán Vajda Lajos, a társszervező Asimcov vállalkozói szövetség ügyvezető igazgatója kiemelte: jövő héten háromszéki csapatok is részt vesznek a Csabai Kolbászfesztiválon, amelynek ötlete alapján született meg a háromszéki esemény, az idei háromszéki győztes pedig jövőben vehet részt a békéscsabai rendezvényen.

A kolbászparádét kiegészítő program, a káposztafesztivál Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége (SVESZ) elnökének nevéhez fűződik. Az ő kezdeményezésére a parajdi töltöttkáposzta-fesztivál nyomán, hatodik éve szervezik meg az eseményt. A sajtótájékoztatón rámutatott,

a kolbász- és káposztafesztivál egyike azoknak a ritka eseményeknek, amelyre csak ezért ideutaznak a turisták, és több éjszakát is eltöltenek a térségben.

A megmérettetésre önkormányzatok, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek nevezhetnek be az esemény Facebook-oldalán található jelentkezési lapok kitöltésével.

{A}