Marosvásárhelyről Bukarestbe repülővel – közelebb, mint gondolnánk?

Pataky István 2018. október 11., 22:02

Novemberben szerződéses megállapodás születhet a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér és a román állami légitársaság között a Marosvásárhelyt Bukaresttel összekötő járat indításáról.

A vásárhelyi repülőtéren. Úgy tűnik, hamarosan Bukarest felé is vehetjük az irányt. Archív Fotó: Haáz Vince

A járat indításának pontos időpontjáról nem tett említést a légitársaság vezetője, és arról sem beszélt, hogy milyen rendszerességgel indulnak majd repülőgépek a két város között.

Peti András, a Transilvania reptér igazgatója lapunk érdeklődésére csak annyit mondott, hogy nagyon sok tárgyalás van folyamatban,

egy légitársasággal pedig már a szerződés előkészítéséről egyeztetnek.

„A szerződéses kötelezettségeinknek megfelelően csak a járatok bejelentése és a jegyeladás beindítása pillanatában tudunk hivatalosan tájékoztatni” – tette hozzá az igazgató.

Jelenleg a Wizz Air légitársaságnak van heti két dortmundi, memmingeni, illetve budapesti járata. Ezen kívül hetente négyszer indul repülőgép Londonba.

{K1}

{A}